5. fejezet: Baleset

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen későn írtam új részt, csak egy hétig nem voltam itthon plusz nem jött az ihlet.. De most jött.. Hát, remélem tetszik! :)) Jó olvasást! :))

*

Másnap reggel egy hangos zaj ébresztett. Mikor kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon épp egy hatalmas villám csattant le az ablakom előtt. Ijedtemben felsikítottam, de szerencsére nem hallotta meg senki. Az eső csak úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, a villámok meg sorjába csapódtak le. És emellé természetesen még az ég is baromira dörgött..

Egy pár percig még csendesen feküdtem az ágyban, majd erőt vettem magamon és felkeltem, hogy felöltözzek. Mikor ez megtörtént, kinyitottam az ajtót, majd lementem a földszintre. Lefelé menet egyre hangosabbá vált, egy konyha felőli zaj. Bementem a konyhába, ahol épp egy fiú állt a hűtő előtt és ha jól láttam, azon tanakodott, hogy mit vegyen ki abból. Végül a tej mellett döntött, majd a tejjel a kezében megfordult és rám nézett.

-Szia! –mondta, én meg nem hittem a szememnek. James.. James Maslow állt előttem. –Biztos te vagy Anne! Én Ja..

-James! Te vagy James! –válaszoltam izgatottan. –Annyira örülök, hogy végre találkoztam veled is! Imádlak James! Úgy, mint az egész bandát!

-Ó, köszönöm szépen, én is imádlak!

-De hát még nem is ismersz..

-Dehogyis nem! Te vagy Anne! –kuncogott. –Amúgy meg hallottam miket mondtál rám meg a bandára, szóval nem hinném, hogy téged lehet utálni.

-Köszönöm, ez aranyos, de sajnos vannak, akik utálnak..

-Kik azok a hülyék?

-A szüleim..

-Óo.. Ténlyeg ne haragudj, te az árvahá.. Mármint.. Ne haragudj, sajnálom, nem akartam.. –azzal átölelt.

-Ugyan! Nem történt semmi! –öleltem vissza.

-Hé, sziasztok! Jujj, biztos te vagy Anne! –jelent meg Carlos Pena az ajtóban. –Annyira örülök, hogy végre találkoztunk! Annyi jót hallottam már rólad. –azzal odarohant hozzám és szorosan átölelt. Igen.. Ő is.. Nem mintha bánnám. Sőt! Imádtam! Soha nem voltam még ilyen kedves emberekkel körülvéve. Azt hiszem ők az én új családom. Az eddigi legjobb és egyetlen család!

-Szia Carlos! Én is nagyon örülök, hogy találkozhattunk végre! Téged is imádlak!

-Hát igen.. Engem ki nem imád?

Felröhögtem.

-Na jó csak vicceltem! Köszönöm szépen, én is imádlak! –folytatta, majd egy puszit nyomott az arcomra. Azt hiszem mindjárt elájulok.. Nem bírom sokáig.. Hogy én milyen régóta nem kaptam puszit.. Sőt.. Még soha.. Főleg nem egy ilyen helyes sráctól.. Egy hangos ordítás szétrebbentette a gondolataimat.

-Mi volt ez? –kérdeztem teljes pánikba esve.

-Nem tudom, de kintről jött. –válaszolt James.

Kirohantunk a ház elé és.. Jézusom!! A látvány, ami a szemem elé tárult.. NEM! Az nem lehet.. KENDALL!! A földön feküdt, eszméletét vesztve.. A keze vérzett, a lába meg mintha ki lett volna törve..

-KENDALL!! –ordítottuk szinte egyszerre mind a hárman.

-KENDALL!! ÉBREDJ!! KÉRLEK!! –kezdtem el rázni a vállát fogva.

Hirtelen Logan rohant ki az ajtón. Odaszaladt hozzám, megfogta a karjaimat és megpróbált lehúzni Kendallről. Nem volt egyszerű dolga, mivel nem akartam elengedni őt.. A szemeimből ömlött a könny.. Mikor Logannek végre sikerült leszednie róla, szorosan átölelt és nem engedett el.

-NE! LOGAN! ENGEDJ EL KÉRLEK! –bőgtem egyre jobban és jobban, de Logan nem engedett.

-Nyugi Anne! Semmi baj, ne sírj kérlek! –suttogta Logan a fülembe.

Ezután meghallottam a mentőautó szirénáját.. Kendallt egy hordágyra rakták, majd sietve betolták a mentőautóba. Ezután sikerült kiszabadítanom magam Logan karjaiból és az autóhoz rohantam és még mielőtt fölugorhattam volna, James és Carlos fogták meg a derekamat és leszedtek a kocsiról.

-NE! KENDALL! VELE AKAROK MENNI! ENGEDJETEK EL! –ficánkoltam.

-NEM! ANNE! Nem mehetsz! –válaszolt Carlos.

Eközben a mentőautó elment, James és Carlos elengedtek én meg a földre rogytam.. A fájdalom és a félelem egyszerre hasított belém.. Nem tudtam mi történhetett.. Egyik pillanatban még boldog vagyok, a másikban meg félelem tölt el.. Azt hittem már vége a borzalmaknak.. Tévedtem..