8. fejezet: Az új hely

Hajnali 1 körül

„-Samantha! Olyan gyönyörű vagy! Hadd csókoljalak meg!

-De Kendall.. Mi lesz azzal a lánnyal? Anne, azt hiszem..

-Kit érdekel az az idióta? Nekem csak te kellesz!

-Ez esetben jöhet az a csók..”

Hirtelen fölriadtam és gyorsan felültem az ágyban.. A homlokomon gyöngyöztek az izzadság cseppek.. Ez meg miféle álom volt? És ki az a Samantha? Vajon ez jelent valamit?

Fél óra elteltével végre sikerült visszaaludnom.

Hajnali 3 körül

„-ANNE! SEGÍTS! SEGÍTS KÉRLEK!

-JAMES! NE! ÚRISTEN KENDALL, MIT CSINÁLSZ, MEGŐRÜLTÉL?

Kendall felém fordult.. Tekintete bosszút sugárzott.. Megijedtem.

-Megcsaltál ezzel a.. A..Tudod kivel.. –mondta, már-már szinte ordítva. –El kell őt „tüntetnem” a felszínről.. Elsőként.. Aztán te jössz!

-Kendall! Ne! James a barátod és az csak egy csók volt! Semmi több! De.. Inkább engem ölj meg csak  és vedd el az értékeim csak James-t hagyd békén!!

-Sajnálom.. De ezzel már elkéstél..

-Kérlek.. Ne tedd.. Te ennél jobb ember vagy, nem kell ezt tenned..

-De kell!! –azzal elkezdett felém rohanni, de még mielőtt utolérhetett volna, az álom szertefoszlott.”

-JAMES! –sikítottam fel és már rohantam is ki az ajtón, James szobája felé.

-JAMES! JAMES! UGYE JÓL VAGY?? –rontottam be James szobájába, de legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül.. Kendall is ott volt.. –Ke.. Kendall.. Te mit csinálsz itt?

-Mi csak beszélgettünk.. De inkább te mit csinálsz itt? –kérdezte Kendall.

-Én.. Én.. Csak.. Hajnali 3-kor?

-Nem tudtunk aludni és összefutottunk a konyhába, ezért följöttünk beszélgetni.. De te miért nem alszol? –kérdezte James. –Ja és miért ne lennék jól? Mi bajom lenne Anne?

-Én.. Azt hiszem rémálmom volt és..

-Igen..?? –kérdezték szinte egyszerre.

-Hát.. Kendall, te meg akartad ölni James-t és én..

-Várjunk csak? Te azt hitted, hogy ez igaz? Azt hitted, hogy megálmodtad a valóságot, mert most itt vagyok James szobájában? –kérdezte Kendall kissé meglepődve.

-Én én..

-Szerinted tényleg képes vagyok ilyesmire? Amiatt a „majdnem csók” miatt már rossz ember vagyok vagy mi?

-Kendall én nem..

-Ne! Tudod mit? Én nem is akartalak megcsókolni és soha nem is akarlak!! Egy árvaházban nőttél fel, 15 évig nem volt normális életed és én majd pont téged akarlak megcsókolni, mi? Hülye leszek..!!

Könnyek kezdtek el gyülekezni a szememben.. Kendall fölállt és kiment a szobából én meg továbbra is ott álltam a szoba közepén és csak bámultam előre közben pedig a könnyek sorra gyülekeztek a szememben..

-A-Anne.. Minden oké? Kendall nem gondol.. –állt fel James, odajött hozzám és átakart karolni de mielőtt ezt megtehette volna, megfogtam a kezét és leraktam maga mellé.

-Hagyd! tudom, hogy hogy gondolta.. –azzal sírva kirohantam a szobából. Mikor visszaértem az én szobámba, elővettem egy táskát és elkezdtem beledobálni a cuccaimat. Mikor ezzel végeztem, elindultam halkan egészen a bejárati ajtóig. Mikor kiléptem a házból és becsuktam magam mögött az ajtót, elgondolkoztam, hogy most mit fogok tenni.. Egyedül a nagy világba, pénz is alig van nálam és nem tudom, hogy hova mehetnék.

Órákig barangoltam Seattle sötét, elhagyatott, szűk utcáin, ám eredménytelenül.. Nem tudtam, hogy mi lesz, hogy lesz, de azt tudtam, hogy a srácokhoz nem mehetek vissza.. Egyesek nem látnak ott szívesen..

-Szia! –szólalt meg egy hang mögülem.

Megfordultam és egy barna, vállig érő hajú, barna szemű lánnyal találtam szemben magam.  

-Sz-szia! Ismerjük egymást? –kérdeztem.

-Hát az attól függ.. Sophie vagyok!

-Szia Sophie.. Én Anne vagyok.. Talán útba igazítást szeretnél? Mert ha igen, akkor rossz embert kérdezel..

-Nem, nem kell útba igazítás.. Nem emlékszel rám? Múltkor beszélgettünk abban a buliban..

-Óó.. De így már beugrott, ne haragudj, csak annyi minden történt mostanság, hogy már azt se tudom, hogy én ki vagyok.. De hogy hogy itt járkálsz ilyen későn?

-Igen, én is pont ezt akartam tőled kérdezni..

-Hát.. Tudod.. Kicsit összevesztem Kendall-el és gondoltam jobb lesz, ha elmegyek onnan..

-Ó, sajnálom, de nem gondolod, hogy nagyon fognak aggódni érted? Még a rendőrségre is bemehetnek.. Sőt valószínűleg be is fognak..

-Tudom, de nem érdekel.. Most az érdekel csak, hogy találjak egy olyan helyet, ahol aludni is tudok, anélkül, hogy reggelre teljesen halálra fagynék..

-Hát.. Ha van kedved, akkor nálam megszállhatnál, amíg nem rendeződnek a dolgok köztetek..

-Ugyan, nem akarok a terhedre lenni..

-Ugyan már! Nyugodtan gyere, sőt szeretném ha jönnél, nem fogom hagyni, hogy idefagyj!

-Hát jó, akkor köszönöm! De tényleg, nagyon rendes vagy!

-Ugyan, nem tesz semmit! –mosolygott rám Sophie.

Elindultunk a sötét és borzasztóan hideg éjszakában.. Ám eszembe jutott egy kérdés, ami nem is túl lényeges, de azért megtörtem a csendet.

-Amúgy nem is mondtad végül, hogy miért vagy ilyenkor kint?

-Hát nem nagyon tudtam aludni, így hát kijöttem egyet sétálni.

-Értem.

Az út hátralevő részét csöndben tettük meg. Mikor megérkeztünk Sophiék házához, megkönnyebbültem. Csak találtam a végén egy helyet, ahol egy ideig lakhatok. Nagyon hálás voltam Sophienak emiatt.

Míg a lakásukat csodáltam, hogy milyen szép, egyszer csak valaki megfogta a vállam. Hátrakaptam a fejem és egy fiú mosolygott rám. Gyönyörű kék szemei csakúgy ragyogtak a kíváncsiságtól, barna haja ezekbe a gyönyörű szemekbe belepofátlankodva megzavarta, de mégis kiegészítette a fiú aranyos arcvonásait.

-Szia, David vagyok, Sophie bátyja! És te? –mosolygott továbbra is és a kezét nyújtotta. Még mindig ámuldoztam, de végül sikerült kiböknöm a választ.

-Szia.. Én.. Anne vagyok, Sophie barátja! Örülök a találkozásnak! –fogtam meg a kezét, amit meg is ráztam.

-Én is! Nagyon! –éés még mindig nagyon cukin mosolygott. –Látogatás?

-Mi? Ja, nem.. Ahol én lakom, ott egy „kis” vita történt, és Sophie-val találkoztunk az utcán, és azt mondta, hogy amíg nem rendeződnek a dolgok, megszállhatok itt. Remélem nem zavarok!

-Ugyan, egy ilyen szép lány sose zavar!

Elpirultam. Nagyon édes ez a srác. Csúnyán összevesztem a sráccal, akit nagyon bíro.. Bírtam.. Erre egy lánynak, akivel összvissz egyszer találkoztam, a lakásán vagyok és hajnali 4 körül a helyes bátyjával beszélgetek.. Ez kész.. Hát, ez vagyok én..

Másnap reggel Sophie keltett azzal, hogy engem keresnek telefonon.

-Engem? Ez biztos? –kérdeztem álmosan.

-Igen. A rendőrség az. –adta át a telefont.

-MI? A rendőrség? Te elmondtad nekik, hogy itt vagyok?

-Hát, fölhívtak mindenkit, akit a srácok elmondása alapján ismersz és nem hazudhattam.. Akár következménye is lehetne annak..

-Jó, mindegy.. Halló? –szóltam bele a telefonba.

-Jó napot, McClain kisasszony? –kérdezte egy rendőr.

-Csak simán Anne. Valami gond van?

-Igen van, de ezt ön is tudja.. Átadnék valakit.  *kis szünet* -Halló? Anne? Minden rendben? Mi a francért mentél el?

-Ohh, szia Kendall, hát nem is tudom, biztos nem miattad..

-Ezt hogy érted, nem ér.. Ohh..

-Igen, ohh.. –azzal lecsaptam a telefont, figyelmen kívül hagyva, hogy nem kellett volna..