5. fejezet: Baleset

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen későn írtam új részt, csak egy hétig nem voltam itthon plusz nem jött az ihlet.. De most jött.. Hát, remélem tetszik! :)) Jó olvasást! :))

*

Másnap reggel egy hangos zaj ébresztett. Mikor kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon épp egy hatalmas villám csattant le az ablakom előtt. Ijedtemben felsikítottam, de szerencsére nem hallotta meg senki. Az eső csak úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, a villámok meg sorjába csapódtak le. És emellé természetesen még az ég is baromira dörgött..

Egy pár percig még csendesen feküdtem az ágyban, majd erőt vettem magamon és felkeltem, hogy felöltözzek. Mikor ez megtörtént, kinyitottam az ajtót, majd lementem a földszintre. Lefelé menet egyre hangosabbá vált, egy konyha felőli zaj. Bementem a konyhába, ahol épp egy fiú állt a hűtő előtt és ha jól láttam, azon tanakodott, hogy mit vegyen ki abból. Végül a tej mellett döntött, majd a tejjel a kezében megfordult és rám nézett.

-Szia! –mondta, én meg nem hittem a szememnek. James.. James Maslow állt előttem. –Biztos te vagy Anne! Én Ja..

-James! Te vagy James! –válaszoltam izgatottan. –Annyira örülök, hogy végre találkoztam veled is! Imádlak James! Úgy, mint az egész bandát!

-Ó, köszönöm szépen, én is imádlak!

-De hát még nem is ismersz..

-Dehogyis nem! Te vagy Anne! –kuncogott. –Amúgy meg hallottam miket mondtál rám meg a bandára, szóval nem hinném, hogy téged lehet utálni.

-Köszönöm, ez aranyos, de sajnos vannak, akik utálnak..

-Kik azok a hülyék?

-A szüleim..

-Óo.. Ténlyeg ne haragudj, te az árvahá.. Mármint.. Ne haragudj, sajnálom, nem akartam.. –azzal átölelt.

-Ugyan! Nem történt semmi! –öleltem vissza.

-Hé, sziasztok! Jujj, biztos te vagy Anne! –jelent meg Carlos Pena az ajtóban. –Annyira örülök, hogy végre találkoztunk! Annyi jót hallottam már rólad. –azzal odarohant hozzám és szorosan átölelt. Igen.. Ő is.. Nem mintha bánnám. Sőt! Imádtam! Soha nem voltam még ilyen kedves emberekkel körülvéve. Azt hiszem ők az én új családom. Az eddigi legjobb és egyetlen család!

-Szia Carlos! Én is nagyon örülök, hogy találkozhattunk végre! Téged is imádlak!

-Hát igen.. Engem ki nem imád?

Felröhögtem.

-Na jó csak vicceltem! Köszönöm szépen, én is imádlak! –folytatta, majd egy puszit nyomott az arcomra. Azt hiszem mindjárt elájulok.. Nem bírom sokáig.. Hogy én milyen régóta nem kaptam puszit.. Sőt.. Még soha.. Főleg nem egy ilyen helyes sráctól.. Egy hangos ordítás szétrebbentette a gondolataimat.

-Mi volt ez? –kérdeztem teljes pánikba esve.

-Nem tudom, de kintről jött. –válaszolt James.

Kirohantunk a ház elé és.. Jézusom!! A látvány, ami a szemem elé tárult.. NEM! Az nem lehet.. KENDALL!! A földön feküdt, eszméletét vesztve.. A keze vérzett, a lába meg mintha ki lett volna törve..

-KENDALL!! –ordítottuk szinte egyszerre mind a hárman.

-KENDALL!! ÉBREDJ!! KÉRLEK!! –kezdtem el rázni a vállát fogva.

Hirtelen Logan rohant ki az ajtón. Odaszaladt hozzám, megfogta a karjaimat és megpróbált lehúzni Kendallről. Nem volt egyszerű dolga, mivel nem akartam elengedni őt.. A szemeimből ömlött a könny.. Mikor Logannek végre sikerült leszednie róla, szorosan átölelt és nem engedett el.

-NE! LOGAN! ENGEDJ EL KÉRLEK! –bőgtem egyre jobban és jobban, de Logan nem engedett.

-Nyugi Anne! Semmi baj, ne sírj kérlek! –suttogta Logan a fülembe.

Ezután meghallottam a mentőautó szirénáját.. Kendallt egy hordágyra rakták, majd sietve betolták a mentőautóba. Ezután sikerült kiszabadítanom magam Logan karjaiból és az autóhoz rohantam és még mielőtt fölugorhattam volna, James és Carlos fogták meg a derekamat és leszedtek a kocsiról.

-NE! KENDALL! VELE AKAROK MENNI! ENGEDJETEK EL! –ficánkoltam.

-NEM! ANNE! Nem mehetsz! –válaszolt Carlos.

Eközben a mentőautó elment, James és Carlos elengedtek én meg a földre rogytam.. A fájdalom és a félelem egyszerre hasított belém.. Nem tudtam mi történhetett.. Egyik pillanatban még boldog vagyok, a másikban meg félelem tölt el.. Azt hittem már vége a borzalmaknak.. Tévedtem..

4. fejezet: Utazás a tündérmesébe..

Mikor kiléptünk az árvaház kapuin, Kendall egy nagyon szép, fehér autó felé indult. Úgy láttam, mintha ülne valaki a kormánynál, de nem voltam benne biztos, mert messze voltunk és nem lehetett rendesen ellátni odáig. Úgy gondoltam, hogy biztos az Kendall kocsija, szóval nem tartottam valószínűnek, hogy bárki is ott ülne a kormánynál. Vagy esetleg nem az az ő kocsija, hanem úgy tudunk eljutni az ő kocsijáig, ha amellett elhaladunk. Azonban miközben egyre jobban közelítettünk a fehér autó felé, egyre bizonyosabbá vált, hogy ül a kormánynál valaki. Egy 2 méter után kezdett ismerős lenni az az ember. Barna, oldalt felnyírt haj, barna szem.. És a mosolya.. Mikor felém fordult az a fiú, akkor esett le, hogy ki az.. Logan.. Logan Henderson.. Nem hittem a szememnek.. Nem bírtam sokáig, elsikítottam magam és elkezdtem Logan felé rohanni. Logan kiszállt az autóból és a világ legaranyosabb mosolyával nézett rám. Mikor odaértem hozzá Logan kitárta a karjait és meg teljes lendülettel nekiestem és szorosan átöleltem. Egy ideig ott álltunk egymást ölelve, majd egy pár perc leteltével elengedtük egymást.
-Ne haragudj.. -mondtam Logannek.
Logan mosolygott. -Ugyan! Miért kéne haragudnom?
Visszamosolyogtam rá. -Annyira örülök, hogy találkozhattam veletek, ez volt minden vágyam.. És most itt álltok előttem.. Kendall Schmidt és Logan Henderson.. Biztos nem álmodom? 16 év.. Egy ócska, kis épületben, barátok és boldogság nélkül.. Erre egy csapásra.. Mint egy varázsütés.. Minden megváltozik.. Az életem.. Újrakezdhetem az életem.. Veletek.. Ez.. Ez.. Én.. -nem tudtam folytatni, mert elkapott a sírás.- Sajnálom.. Én csak.. Én..
-Ne! -szólt Kendall. -Ne mondj semmit! Átérzem a fájdalmadat és őszintén sajnállak, de mi itt vagyunk neked és mindig is itt leszünk!! Megígérjük, hogy mindig számíthatsz majd ránk!! Hidd el, most már minden rendben lesz!! Soha többé nem fogsz ide visszajönni és soha többé nem leszel magányos és boldogtalan!! Mi mindig itt leszünk veled!!
-Igen!! -válaszolt Logan. -Ez teljesen igaz!! Ránk tényleg mindig számíthatsz!!
Amint Logan kimondta az utolsó szót is, én elbőgtem magam.. Mindketten átöleltek..
-Köszönöm nektek! -szóltam, bár nem tudom mennyire hallották, mert annyira bőgtem, hogy alig bírtam ezt a két szót is kinyögni. De összeszedtem magam, elengedtem őket és folytattam. -Sokat jelent nekem az, hogy itt vagytok velem és segítetek nekem és ilyen szépeket mondtok. Nem is tudom mit mondjak.. Köszönöm..!! Mindent köszönök..!!
-Ugyan! Hisz mi a dolga a barátoknak? Segíteni egymásnak! -mosolygott rám Logan.

*

Egy óra elteltével megérkeztünk. Nem hittem a szememnek. Egy gyönyörű ház tárult a szemem elé, aminek a kertajtaja arany színben pompázott és rajta egy embléma díszelgett. A kertet különféle növények uralták, néhol pedig egy egy kerti törpét lehetett látni. A ház sárga színű bevonatát pár helyen ezüst keretű ablakok díszítették. A bejárati ajtó vöröses barnás árnyalatú volt, amit a szintén arany színű kilincs hangsúlyozott ki. Amikor Kendallék kinyitották az ajtót és beléptem a házba, mondhatni egy csoda tárult a szemem elé.. Még soha életemben nem láttam ilyet.. Szemben egy hatalmas lépcső volt, ami olyan volt, mint a TV-ben a királyi családoknál. Ennek két oldalán egy-egy folyosó ékelgett. Elindultam az egyik felé és amikor elértem azt, egy csomó szoba tárult elém. Végigmentem ezen a hosszú folyosón és ismételten nem hittem a szememnek. Mindkét oldalon fejenként 3 szoba volt.. Az árvaházban is volt pár szoba, de nem ennyi és nem ilyen szépek..

-Benézhetek a szobákba? -kérdeztem.

-Nyugodtam. -kaptam a választ Kendalltől.

Benyitottam az első szobába, ami egy fürdőszoba volt. A csempe tengerkék színben pompázott, a kézmosó pedig ezüstben. A kézmosó fölött egy kis szekrény volt, aminek minden ajtaján volt egy tükör. Belenéztem az egyik tükörbe és azt láttam, hogy "mit keres itt egy ilyen lány, mint én?". Csapzott voltam, a hajam kócos, a ruhám szürke és egyhangú, az arcom sápadt.. Mit láttak bennem a srácok? Annyi árva gyerek van még rajtam kívül.. Miért lettem pont én annyira különleges a számukra? Elég!! Elég ebből, nem akarom többet magamat nézni.. Azzal elindultam tovább, a következő szoba elemzésére.. A 2. szoba egy hálószoba volt.. Egy gyönyörű franciaágy volt a fal mellé rakva, amire pont rásütöttek a nap sugarai. Varázslatos volt, pont mint egy tündérmesében. Az ággyal szemben egy íróasztal volt, ami tele volt rajzokkal. Fölemeltem őket és elállt a lélegzetem. Fantasztikusak.. Gyönyörű rajzok.. Na jó, nem nézegetem más holmijait inkább.. A maradék 4 szoba is ugyanilyen káprázatos volt.. És akkor még nem is beszéltem az emeletről.. Az valami csodálatos.. Miután fölérsz a lépcsőn, szemben találod magad egy gyönyörű csillárral, ami ragyogásával a gyémánt hatását kelti. A konyhában szinte minden márványból van, az evőeszközök meg ezüstből.. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg itt vagyok..

3. fejezet: Szabadság

A találkozás óta 1 hónap telt el. Ma végre találkozni fogok a BTR többi tagjával is. Már nagyon várom. Soha nem voltam még ilyen boldog. Már csak 1 óraaaaaaaaa!!!! Kendall 1 óra múlva ér ideeeeeee!!!! Nem bírok várni...

Viszont... Visszatérve... Még mindig itt lakom az árvaházban... Kendall azt ígérte, amint lehet kihoz innen és segít nekem!! De mikor? Én nem bírom itt egyedül tovább.. 16 év.. Itt olyan, mintha.. Mintha.. Börtönbe lennék.. Én élni akarom az életem, szabályok és elzártság nélkül..!! Énekelni akarok! Mindig, ha szomorú vagyok, akkor énekelek.. Engem ez nyugtat meg.. Már mondták mások, hogy szép hangom van.. Egyszer meg akarom próbálni, hogy milyen sok millió ember előtt énekelni.. És.. Jó lenne.. Egy olyan ember, aki mindig mellettem van.. Hogy is hívják azt? B.. Barát? Egy olyan ember, mint Kendall.. De nem úgy barát, mint amilyen ő, hanem több.. Kendall 18 éves, én 16.. Talán pár év múlva.. Nem? nem..!! Az lehetetlen.. Kendall sose bukna egy ilyen emberre, mint én.. Lényegtelen!!

Már csak negyed óra és ideér Kendall..

-Anne! -szólt hirtelen a nevelőnő.- Téged keresnek telefonon. 

A legnagyobb meglepetéssel mentem oda a telefonhoz. Sejtésem sem volt, hogy ki lehet az.  

-H-halló? -szóltam bele.

-Anne? Szia, Kendall vagyok. Csak azért hívlak , hogy kicsit késni fogok,  ne aggódj, max. 15 percet! Ja, és lesz számodra egy meglepetésem!

-Rendben! De.. Mi..?? Milyen meglepetés? 

-Ha elárulnám, nem lenne meglepetés!

-Én még sosem kaptam senkitől semmit.. K-köszönöm!

-Ugyan, ne köszönd! Na majd megyek, szia!

-Sz-szia!

Azzal letettem a telefont. Meglepetés? Vajon mi lehet az? Én még soha nem kaptam meglepetést.. 

Fél órával később Kendall csöngetett az árvaház kapuin. Mikor bejött még nem mentem egyből oda hozzá, mert láttam, hogy a recepción valami papírokat ír alá.. Nem értettem milyen papírok lehetnek..

-KENDALL! -rohantam oda hozzá.- Szia!

-Anne! Szia! -ölelt át Kendall. 

-Mi az? MI MI MI?

-Miről beszélsz?

-Hát a meglepetés!!

-Ja, igen! Nézd ezeket a papírokat! -nyújtotta felém az imént aláírt lapokat. 

Elolvastam.. Ez.. Csak.. Csak nem azt jelenti, hogy....................

-TE KIVESZEL ENGEM INNEN?????????????????

-Ki, bizony!!

-ÚRISTEEEEEN!!!! EZ MOST KOMOLY?? Jézusom, nem is tudom, hogy köszönhetném meg!

.Nem kell megköszönnöd, ez a legkevesebb!! Nagyon kedves vagy velem!! A barátom vagy és eleget szenvedtél már itt!!

-A b-barátod..?? Én..?? A te..?? Annyit köszönhetek neked!!

-Ugyan!! Na.. Menj és pakolj!!

-Máris indulunk??

-Máris!!

-JUUUUUUJ KÖSZÖNÖM, IMÁDLAK, TE VAGY A LEGJOBB!! -sikoltottam és gyorsan fölrohantam az emeletre, hogy minél előbb elmehessek innen és megtudhassam hova megyünk!! Új életet kezdhetek végre!! És ezt mind neki köszönhetem!!

2. fejezet: Az ismerkedés

Mint mondtam: Kendall Schmidt állt előttem teljes életnagyságban. Nem jutottam szóhoz.

-Hahó!! Mondom nem kéne itt ülnöd!! Megfázol!! - mondta.

Még mindig nem bírtam megszólalni.

-Hahó!! Itt vagy?? - mondta kissé idegesen.

-I-i-igen p-p-persze.. - rebegtem és továbbra is olyan ámulattal néztem rá, mint még soha.

-Ennyire fázol? Vagy ez egy betegség? - kérdezte csodálkozva.

-Nem.. Bocsánat, én csak.. - kezdtem a mondatot, de nem tudtam befejezni, mert totál el voltam kábulva az ámulattól.

-Igen? Te csak? - kérdezte, azzal megfogta a kezeimet és fölhúzott. -Hol laksz? Hazavigyelek? Hol a családod?

-N-nekem nincs családom.. Adoptáltak, mikor megszülettem.. Itt lakom a közeli árvaházban.. - válaszoltam kissé szomorúan.

-Ohh, sajnálom.. Én nem tudtam.. Ne haragudj..!!

-Semmi gond, hisz nem tudhattad!!

-Igaz!!

-És.. Te mit keresel itt karácsonykor? Ha jól tudom Kendall Schmidt vagy? Ugye?

-Hát.. Én csak kijöttem kicsit levegőzni!! És igen, jól tudod!! - kuncogta.

-Ahha, értem. Azt hiszem tudnod kell, hogy miért nem bírtam megszólalni az előbb!! Hát tudod.. Én hatalmas rajongód vagyok, nem is hinnéd mekkora!! Imádom a Big Time Rush-t is nagyon!! Annyira hihetetlenül örülök, hogy megismerhettelek személyesen is!!

-Jajj, Istenem!! Ez nagyon édes tőled, nagyon szépen köszönöm mindannyiunk nevében!! - ölelt meg a könnyeit nehezen visszatartva.

MEGÖLELT!! KENDALL SCHMIDT MEGÖLELT!! Hát ott helyben majdnem elájultam!!

-Ne haragudj, hogy sírok, tudom furcsa lehet, hogy így fiú létemre sírok.. - nyögte és azzal elpirult.

-Oh, ugyan! Ne izgasd magad miatta! Már megszoktam! Nálunk az árvaházba még a 16 évesek is szoktak sírni! Mondjuk, ha megcsípem őket egy picit játékból akkor is!! - mondtam vigyorogva.

-Haha! - nevetett. - Szóval akkor.. Visszaviszlek az árvaházba, rendben?

-Hát jó..

Elindultunk. Útközben hirtelen elkapott a sírógörcs. Menthetetlenül sírni kezdtem. Nem hittem el a helyzetem. Először mikor megszülettem a szüleim adoptáltak, ezek után 16 év múlva találkozok azzal a személlyel, akivel minden álmom volt találkozni. Eltakartam az arcomat, hogy Kendall nehogy észrevegye, hogy sírok. De sajnos nem sikerült eléggé takarni.. Észrevette..

-Mi a baj? - kérdezte csodálkozva.

-Semmi, semmi.. - válaszoltam.

-Na ne már! Nekem elmondhatod nyugodtan!

-Hát.. Tudod.. Csak alig hiszem el, hogy a nehéz és fájdalmas életem után, hirtelen találkozok azzal, akivel minden álmom volt találkozni!! - fejeztem be a mondatot sírva és abban a pillanatban Kendall szorosan megölelt.

-Ne sírj! Tudom, hogy milyen rossz neked, de hidd el: én itt vagyok neked és amikor csak akarsz szólsz! - és azzal előhúzott egy tiszta zsebkendőt és fölírta rá a telefonszámát.

Elállt a lélegzetem.

-Ezt tényleg szabad? - kérdeztem csodálkozva.

-Nem, de az nem számít! Ez a mi kis titkunk marad! - kacsintott rám.

-Nagyon köszönöm! Te megváltoztattad az életemet! - mondtam meghatódva.

1. fejezet: A találkozás

Karácsony volt. Magányosan sétálgattam az utcán. Egy lélek se volt ott rajtam kívül.
"Persze"-gondoltam.-"Mert ilyenkor mindenki a családjával van és boldogan karácsonyoznak.. De nekem nincs kivel.. Nekem nincs családom.."
A szüleim, mikor megszülettem, beadtak az árvaházba mondván: "Nem kell nekünk gyerek!!" És most itt állok, 16 évesen az utca közepén család nélkül.. Igen, persze, az árvaházban is van karácsony, de az nem ugyanolyan.. Inkább nem akartam ott lenni most.. Inkább állok itt, mínusz 10 fokban..
Elmentem egy közeli parkba, és leültem egy padra. Nézegettem a sok-sok havas fát, virágot. Már vagy fél órája gyönyörködtem a táj szépségében, amikor egyszer csak valaki elém állt és a csöndet megtörve megszólalt:
-Nem kéne ilyen hidegben egy ilyen fiatal lánynak, mint te a padon ücsörögnie!!-mondta.
Fölnéztem rá és elállt a lélegzetem.. Nem akartam hinni a szememnek.. Kendall Schmidt állt előttem..