15. fejezet: Elrabolva

Sziasztok! :)

Bocsi, hogy ilyen későn, de itt a beígért új rész! :) Kicsit későn írtam meg.. Ma.. Ne haragudjatok a várakozásért! Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

*

*DING DONG DING DONG DIING DOOOONG*
-Mi ez? -keltem a ház csengőjére, amiből egyértelműen érződött, hogy valaki nagyon idegesen nyomkodja. -Waaa.. SRÁCOOK! VALAKI CSÖNGET!
Már nagyon vártam az afféle válaszokat, hogy "Jó, máris megyek" vagy hogy "Nyitom", de sajnos nem kaptam meg egyiket se, szóval nekem kellett fölkelnem és elindulni kinyitni az ajtót. Ránéztem az órára és kicsit meglepődtem, mert még csak reggel 7 óra volt. Nem tudom ki jön ide ilyenkor és hogy mit akar.. Hát ezt csak egy úton tudhattam meg, ha elindulok lefele és kinyitom az ajtót.
*DING DONG DIING DOOOOOONG*
-MEGYEK MÁR! -kiabáltam lefele.
Amint leértem kinyitottam az ajtót és hát.. Nem is tudom mit mondhatnék.. Egy ismeretlen férfi állt az ajtóban..
-Ömm.. Jó napot, ismerjük egymást? -kérdeztem.
-Szállj be a kocsiba. -mondta parancsoló hangon az idegen.
-Tessék?
-Szállj be! -azzal megfogta a karom és a kocsi felé húzott.
-SEGÍTSÉÉG! KENDALL!! SEGÍTS!! ÁÁÁÁ!! ERESSZEN EL! -ordibáltam kétségbeesetten, ám reménytelenül.. Senki se hallotta meg..
A férfi betömött a kocsiba, majd ő is beszállt és bezárta az autót. Elindultunk. Teljesen kétségbe voltam esve, nem tudom mi történhet megint. És hogy mit akar tőlem ez az ember. Nem értettem az egészet. Csak úgy beállít reggel 7-kor egy férfi, akit még soha életemben nem láttam és elrabol magával? De miért?
Körül-belül fél óra múlva a kocsi lassítani kezdett és megállt egy ház előtt. A háznak arany színű kapuja volt, ami felé -miután kiszálltunk az autóból- elkezdett vinni az idegen. Elővett egy kulcsot, kinyitotta a kaput, majd beléptünk azon. Ezután egy kis kert fogadott minket, ami tele volt szebbnél szebb virágokkal és még egy kis tó is volt benne. A bejárati ajtóhoz érve a férfi ismét elővette -illetve felemelte- a kulcsát és kinyitotta az ajtót majd beléptünk rajta. Ott egy előszobába léptünk, majd tovább mentünk egy szobába, amiből egy másik szoba nyílt. Oda mentünk, ami -mint kiderült- a konyha volt. Ott meglepő felfedezést tettem. Két ember ült az asztalnál.. Egy nő meg egy férfi.. Igen, jól gondoljátok.. A szüleim..
-Na végre, hogy megérkeztetek! Már aggódtunk! -mondta az "anyám".
-MI? Ti meg mit keretek itt? -csattantam fel. -És ki ez a pasi? És mi ez az egész már megint?
-Hát.. Rájöttünk, hogy máshogy nem szerezhetünk meg téged, csak úgy ha elhozunk onnan. -mondta az "apám".
-ELHOZTOK? MI AZ HOGY ELHOZTOK? INKÁBB ELRABOLTATTOK! -egy kicsit lenyugtattam magam majd folytattam. -Ez fantasztikus.. Gratulálok.. Abba nem gondoltatok bele, hogy ha a srácok felkelnek, észre veszik, hogy nem vagyok ott és hívják a rendőröket és akkor ők megtalálnak majd engem?
-De.. Gondoltunk.. De nem fognak hamar megtalálni, addig pedig nem mehetsz ki sehova!! Majd mi hozunk neked mindent, amit csak akarsz! Ruhákat, ékszereket, bármit! -mondta az apám, úgy mintha ez tök természetes lenne. -De azt a kis időt is kiélvezzük, amíg velünk vagy!
-Ez most ugye nem komoly? Úgy akartok megszerezni magatoknak, hogy ELRABOLTOK?? ENNEK AZ ÉG VILÁGON SEMMI ÉRTELME! ÍGY SOHA NEM SZEREZTEK MEG ENGEM! HÁT MILYEN SZÜLŐK VAGYTOK TI? ELŐSZÖR BEADTOK EGY ÁRVAHÁZBA, MAJD 17 ÉV UTÁN AZ A ZSENIÁLIS ÖTLETETEK TÁMAD, HOGY ELRABOLTOK? HOGY VELETEK ÉLJEK? ÉS KI EZ A PASI?
-Jól van, nyugodj le, úgy is hamar rád találnak a rendőrök.. És ő itt egy munkatársam.. -mondta az anyám..
-Úgy is hamar rám találnak? Ezt most ugye nem mondod komolyan? Az eszem megáll.. Hogy ti milyen önző és szemét emberek vagytok.. Ilyet se sokszor hallani.. Hogy lehet nektek gyereketek? Most azonnal elmegyek innen és feljelentelek titeket! -majd az ajtó felé vettem az irányt, de az anyám megfogta a karom és megállított.
-Sajnálom.. De szeretném ha maradnál! Fönt van a szobád, a munkatársam, George megmutatja neked! -mondta, úgy mintha mi sem történt volna. Mintha ez normális lenne.
-Eressz el! Nem fogok itt maradni!
A kilincs után nyúltam, de az anyám elém ugrott, bezárta az ajtót és elrakta a kulcsot. Ezt nem hiszem el.. Most mit tegyek..??
A zsebembe nyúltam. ÚRISTEN!! ITT VAN A TELEFONOM!! Tegnap este mikor mentem fogat mosni, bekapcsoltam a zenét rajta és a pizsama zsebembe raktam. Úgy tűnik ott hagytam. Persze a zenét kikapcsoltam, csak hogy tisztázzuk. Szóval a lényeg, hogy mivel rájöttem, hogy nálam van a telóm, ezért hagytam, hogy George felkísérjen a szobámba, hogy utána fel tudjam hívni Kendallt.
Miután bementem a "szobámba" és már George is elment, gyorsan előkaptam a telefonomat és Kendall számát tárcsáztam. Kicsöngött. Várakozás közben körülnéztem a szobába. Egész szép volt. Volt egy francia ágy, egy nagy íróasztal, rajta egy számítógép, a szoba falai sárgák voltak és volt az egyiken egy tükör is. Hát sok más minden volt még itt, de nem volt időm teljesen körül nézni, mert Kendall szólt a telefonba.
-ANNE! VÉGRE, HOGY FELVETTED! HOL VAGY? -szólt kétségbeesett hangon.
-Ne haragudj, le volt némítva a telefonom! Nyugodj le kérlek! Illetve.. Jól vagyok csak.. Gyorsan és halkan kell beszélnünk..
-Mi történt? Mond már kérlek!
-Elraboltak.. A szüleim.. És..
-HOGY MIVAN??
-Cssssss, halkan kérlek!!
-Igaz, ne haragudj! És hova vittek?
-Igazából egy George nevű férfi hozott ide a szüleimhez.. Az utca nevét megnéztem. Star street. Viszont a ház számot már nem találtam. De el tudom mondani, hogy néz ki. Nagy, fehér ház, arany kapuval, virágos kert egy kis halastóval. A ház teteje lapos és fekete színű. Kérlek siess! Most le kell tennem, valaki jön fel! Siess!
Azzal le is csaptam a telefont. Kopogást hallottam a szoba ajtaja felől, majd miután mondtam, hogy jöjjön be, az anyám állított be.
-Minden rendben kicsim? -kérdezte.
-Minden rendben? Kicsim? Ne merj így szólítani! Gyűlöllek! Bárcsak soha nem találkoztam volna veletek! Milyen elmebeteg már az, aki ilyet tesz a saját lányával? Ilyeneket..
-Ne haragudj, nem így akartuk, de tudtuk, hogy a bíróság úgy se ítélne téged hozzánk..
-Ja értem, tehát ezért az a megoldás, hogy elraboltok és bezártok, majd jönnek a zsaruk és ti évekre börtönbe kerültök? Hát nagyon gratulálok, ész az van bőven..
-Legalább azt a kis időt is veled tölthetjük! De mond.. Beszéltél valakivel? Mert úgy hallottam.
-Mi közöd van hozzá? De ha nagyon tudni akarod, akkor nem.. Kivel beszéltem volna? A szekrénnyel? A fallal? Esetleg az ággyal? Ja, igen tényleg az ággyal! Ohh, szia ágy! Hogy vagy? Én tök jól vagyok.. Örülök, hogy TUDOK ITT VALAKIVEL BESZÉLNI..
-Jól van, nem kell ilyennek lenni..
-Ilyennek lenni? ILYENNEK LENNI? TI gondoltátok azt, hogy ha majd 17 év után elraboltok, akkor majd örömömben a nyakatokba fogok borulni és veletek fogom tölteni az időt.. Igeen, biztos nem ebbe a szobába fogok maradni.. Áááá.. Sőt! Ha jönnek a zsaruk, megmondom nekik, hogy "Ne! Hagyják! Én maradni akarok ezekkel a fantasztikus szülőkkel, akik egyáltalán nem rontották el a gyerekeik életét! Ők a legjobb szülők a világon!".. Hisz olyan jó elrabolva lenni! Imádom! Főleg, hogy itt van új legjobb barátom is, az ágy. -azzal lerogytam a földre és szorosan átöleltem az ágyat. Igen, ironizáltam, mert éreztem, hogy most én vagyok az okosabb és ezt tudatni is akartam vele.
-Jól van.. Én most inkább kimegyek..
-Jó, menj is! Hogy ne előttem kelljen a rendőröknek téged elkapni kedves..!!
Amint ezt ki mondtam, a csengő szólalt meg. Ez gyors volt.
-Ez nem jött össze. De azért "jó" volt az "együtt töltött idő"! Remélem máskor is "összefutunk" ily módon..!! -kacsintottam az anyámra.
Az anyám teljesen kétségbeesett. Tudta, hogy itt a vége. Csak akkor jött rá igazán, hogy ez nem volt jó ötlet. Jó hamar, mi?
Lerohant a földszintre, ki az ajtón, az apám egyenesen utána, de nem sikerült elmenekülniük (jééé), mert a rendőrök elkapták őket. Ahogy George-t is. Őket elvitték.
Egyszer csak lépteket hallottam. Nagyon megijedtem, mert a nagy "izgalmakban" elfelejtkeztem valamikről.. Vagy inkább valakikről.. Akik a rendőrökkel jöttek.. És mivel nem láttam őket velük, ezért megijedtem.. Valószínűleg előbb bementek a házba és elkezdtek engem keresni, csak nagy lehetett a felfordulás, ezért lassabban találtak meg. De így is hamar. Na mindegy, szóval a léptek az ajtóm felé közelítettek és mikor odaértek, Kendall jelent meg az ajtóban. Nagyon megkönnyebbültem és felsóhajtottam.
-ANNE! -kiáltotta Kendall zihálva.
-KENDALL! -kiáltottam én is, majd egymás karjaiba rohantunk. Percekig öleltük egymást szorosan. Én sírtam. Ő vissza tudta tartani, de éreztem, ahogy a szíve hevesen dobog.
-Minden rendben? -kérdezte miután elengedtük egymást.
-Igen.. Azt hiszem.. Ugye letartóztatják őket?
-Nem tudom.. De szerintem igen!
-Remélem..!!
-Gyere, menjünk!! -karolta át a vállam Kendall. Én a derekát karoltam át, majd elindultunk. Lent a srácok a kocsinál vártak ránk és mikor észrevettek, azonnal felénk rohantak. Mindannyian egyszerre öleltek meg és nem akartak elengedni.
-Srácok! Megfulladok! -mondtam levegő után kapkodva.
-Jajj ne haragudj, de annyira féltettünk! -mondta Logan.
-Awww, ez nagyon aranyos, köszönöm, de jól vagyok! Csak.. Menjünk haza!
Mikor hazaértünk, Sophie és David ült a térdükre könyökölve a házunk előtti lépcsőn. Mikor meglátták az autónkat, egyből felpattantak és elénk rohantak.
-Sziasztok! Hát ti? -szálltam ki a kocsiból. Válaszként csak lerohantak és megöleltek.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy! Nem hiszem el, hogy ezt tették a szüleink.. Soha többé nem akarunk velük még csak találkozni se! -mondta David.
-Én se hiszem el.. Nem tudom mire volt ez nekik jó.. -válaszoltam. -De inkább felejtsük el, köszönöm, hogy ide jöttetek, annyira szeretlek titeket! És titeket is srácok!
-Mi is téged! -mondta szinte mindenki egyszerre.
-Szia Sophie! -mondta Logan Sophienak.
-Sz-szia Logan! -köszönt neki Sophie is. Mi történik? Mi ez a nagy köszöngetés?
-Hogy vagy? Áll még a holnap? -kacsintott Sophiera Logan.
-Jól, köszönöm! P-persze! -mosolygott zavartan Sophie.
-Szuper! -mosolygott vissza Logan is.
-Mi ez? Mi lesz holnap? -kérdeztem csodálkozva.
-Ja, még nem mondtuk? -kérdezte Logan. -Sophieval étterembe megyünk!
-O-ohh tényleg? És mióta van ez a nagy szerelem? Nem is szoktatok beszélni egymással..
-Hát.. Igazából.. Emlékszel még a halloweeni bulira? -kérdezte Sophie nekem idézve kérdését.
-Persze!
-Na. Hát akkor mikor Logan a színpadon volt, egymásra néztünk és egy pár percig egymás szemébe néztünk. Majd miután Logan lejött onnan, oda jött hozzám és a kezembe nyomott egy papírt, amin a telefon száma állt és az, hogy hívjam fel. Először nem mertem, de aztán erőt vettem magamon és pár nappal később  felhívtam. Na akkor hívott el. -mesélte Sophie, és közben rendesen elpirult. Róla tudni kell, hogy imádja a Big Time Rush-t és Logan belőle a kedvence. Kívülről kicsit visszafogott volt, de belülről.. Meg mikor nem a srácokkal vagyunk.. Sikítozik.. Képzelem most mekkorát tudna sikítani! Mondjuk megértem! Én is így vagyok Kendallel!
-De jó, hát nagyon örülök nektek! Remélem jól fog alakulni! -mosolyogtam rájuk.
Bementünk a házba és mindent magunk mögött hagyva leültünk a konyhába enni. Így heten olyanok voltunk, mint egy nagy család. Jót beszélgettünk és sokat nevettünk. Mindenki nagyon boldognak látszott. Reméltük, hogy vége van a szüleim "terrorjának". Szörnyű volt ez az egész, de szeretnénk már végre magunk mögött tudni ezt! Mindenesetre nagyon örültünk, hogy így egymásra találtunk és együtt lehetünk!
Evés után bementünk a nappaliba és megnéztünk egy filmet. Nagyon jó volt, kicsit kikapcsolódtunk. Az egész napot együtt töltöttük, délután elmentünk vásárolgatni és még egy csomó programon voltunk. Sophie és Logan nagyon sokat voltak együtt, állandóan egymással beszélgettek és egymás mellett ültek, illetve mentek. Persze velünk is beszéltek, de egymással egy kicsivel többet. Nagyon aranyosak együtt. Örülök a boldogságuknak. Mi Kendallel is megvagyunk, végig kézen fogva mentünk és mi is sokat beszélgettünk mindenféléről. Azt hiszem ő az igazi, nagyon szeretem őt.