9. fejezet: Bonyodalmak

Sziasztok! :) Ezt az új részt igazából már kb egy hete megírtam, de azért nem raktam fel, mert láttam, hogy nem sokan jelzik pl a kommentekben vagy a chatben vagy a pipálásban, hogy olvasták.. Főleg egy barátnőm meg az unokatesóm jeleznek mindig, nekik köszönöm is! :) Csak gondoltam nem lenne sok értelme felrakni új részt, ha úgysem olvassa senki.. Félreértés ne essék, ezt nem bántásból írom, tehát remélem nem veszi senki se magára, csak jól esne egy kis visszajelzés, hogy tudjam, hogy egyáltalán hányan olvassák a blogom :)) És persze, hogy kik azok, akiknek tetszik :))

*

Másnap egész délelőtt két számot hallgattam elkeseredésemben.. Az egyik Miley Cyrustól a „Stay” a másik pedig Miranda Cosgrove-tól a „Kissing U” volt..

http://www.youtube.com/watch?v=K1cHF5zafyc

http://www.youtube.com/watch?v=ttNP0jwcR4I

Miközben ezeket hallgattam már vagy századszorra, egyszer csak kopogtattak a szobaajtón, ahol megszálltam.

-GYERE BE! –kiabáltam az ajtó irányába és közben gyorsan letöröltem a könnyeimet.

-Szia Anne! –lépett be David az ajtón. –Minden rendben? Csak mert egész nap ki se jöttél a szobából.. Várjunk.. Te sírtál?

-Én.. Nem.. Nem.. Minden oké..!! –mondtam, de szerintem hallotta a hangomból, hogy ez nem teljesen igaz.

-Anne! Engem nem tudsz egy bizonytalan „Minden oké”-val meggyőzni! Látom, hogy baj van! Nekem elmondhatod!

-Na jó.. Egész délelőtt két szomorú számot hallgattam, amitől egész végig sírtam a történtek miatt.. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy „jajj ezek a lányok mindig minden hülyeségen bőgnek”, de ez nem igaz.. Nem tudod miken kellett keresztül mennem..

-De, tudom.. Sophie mindent elmesélt.. És őszintén sajnálom, mindazt a rosszat! De hidd el attól nem lesz jobb, ha magadba fordulva a szobában kuksolsz egész nap és nem eszel és iszol semmit! Túl kell tudni lépni a dolgokon és nem szabad a múlton rágódni! Ne sírj és ne gondolj a rossz dolgokra, hanem légy pozitív! Higgy abban, hogy előbb-utóbb minden rendben lesz és csak mosolyogj és éld az életed! Keresd a jó dolgokat az életben és ha ezeket megtaláltad, akkor használd is ki és élvezd azokat!

-Ez nagyon szép volt és teljesen igaz, de per pillanat nem tudok vidám lenni..

-Hát tudod, ha ez segít, akkor.. –azzal David közelebb ült hozzám és megcsókolt. Nem hittem el, hogy ez hogy lehet.. Mondta, hogy szép vagyok, de azt nem gondoltam volna, hogy meg is fog csókolni.. Vajon ezt csak azért tette, hogy jobb kedvem legyen vagy ezek őszinte érzések? Egyet viszont biztosan tudtam.. Azt, hogy abban a pillanatban hirtelen minden gondot elfelejtettem, beleértve Kendallt is.. Életem első csókja volt és igaz, hogy egy vendég szobában kaptam meg, miközben a rendőrség és egy világhírű banda engem próbált elérni, de mégis különlegesnek éreztem.. Most biztos úgy gondoljátok, hogy hiba volt, hogy nem utasítottam vissza David-et, de egyszerűen képtelen voltam rá.. Tetszett nekem David és Kendallt meg soha többé nem akartam látni.. Ő számomra a múlt homályába veszett..

-Da.. David.. –kezdtem a csók befejeztével. –Ezt.. Miért?

-Hát.. Tudod.. Bejössz nekem és gondoltam ez kölcsönös.. De..

-Ne, ne! Semmi de! Kölcsönös, csak.. Nem tudom mit mondhatnék..

-Talán zavar a korkülönbség..? Rosszul tudom? Nem 16 vagy..?

-De, annyi vagyok, te meg 18 vagy nem?

-De, de, annyi!! Akkor meg?

-Nem, egyáltalán nem sok a különbség.. Csak tudod.. Olyan hirtelen jött ez nekem.. Most volt Kendallel az a csók.. Illetve majdnem csók..

-De az a múlt! Bunkó volt veled, pedig meg se hallgatott..

-Igen, tudom, csak hát..

-ANNE! –rohant be hirtelen Sophie. –Gyere gyorsan, ezt látnod kell!

-Mi az?? –kérdeztem gyorsan felpattanva az ágyról otthagyva Davidet.

-Csak gyere!

Sophie kivezetett a nappaliba és ott a TV-re irányította a figyelmemet.. Épp a híradó ment és eléggé meglepődtem azon a híren, amit épp mondtak..

-„Tömeg van Seattle leghíresebb sétányán. A világhírű fiúbanda egy turnébusszal elállta az utat és épp most indulnak föl annak tetejére. Hogy miért azt még nem tudni, de percek kérdése és kiderül. A banda annyit elárult, hogy különleges showban lesz részünk. Most kapcsoljuk tudósítónkat, Jeremy White-ot. Szia Jeremy, mi történik épp?

-Szia Jennifer, a banda épp most szerel össze pár elektronikai kelléket. Már gondolom mindenki sejti, hogy énekelni fognak. Azt, hogy erre mi okuk van, egyenlőre még nem tudjuk.”

Én is nagyon kíváncsi voltam, hogy ez most mi.. Ennyire nem hiányzok nekik, hogy inkább buliznak?

-Jó, szerintem én ezt nem nézem végig.. –mondtam Sophienak, majd fölálltam és még mielőtt elindulhattam volna, Sophie elkapta a karom.

-Szerinted maradj! Én úgy gondolom, hogy ennek az egésznek köze van hozzád!

-Ugyan már..

Nem akartam elhinni  Sophienak, amit mondott, de ott maradtam, hogy kiderüljön, hogy mi történik. Csak az volt az egyetlen baj, hogy Sophienak igaza volt.. Rólam szólt ez az egész.. Írtak nekem egy számot..  Pontosabban Kendall írta..

-„Ezt a számot egy számomra különleges és nagyon fontos lánynak írtam! Anne, ez csak neked szól!! Remélem látod ezt és megbocsájtasz nekem!” –mondta Kendall a híradóba.

http://www.youtube.com/watch?v=x_6dRfdf4r4

Amint a szám véget ért, elállt a lélegzetem.. Sok mindenre rájöttem.. Például arra, hogy elhamarkodtam azt a csókot David-del és arra is hogy Kendall nem gondolta komolyan, amit mondott.. Igen, hibázott, de én is hibáztam.. Nem kellett volna csakúgy ott hagynom őket.. Főleg nem Logant, Jamest és Carlost..

-Sophie! El tudsz vinni abba az utcába? –kérdeztem izgatottan Sophie-t.

-Most?

-Ha lehet..

-Jó, persze, de akkor induljunk gyorsan mielőtt elmennek onnan!!

-Rendben! –azzal már kaptuk is föl a kabátunkat és rohantunk kifele az ajtón.

-VÁRJATOK! –ordított utánunk David. –Elviszlek titeket kocsival!

Nem ellenkeztünk, gondolván autóval gyorsabb lesz, így hát hárman indultunk neki az útnak. Nagyon ideges voltam egész út alatt és nem tudtam, hogy mit fogok majd mondani, ha odaértünk. Negyed órám volt ezt kigondolni, de nem nagyon sikerült.. Mikor odaértünk, szerencsémre még ott voltak.

-KENDALL! Várj! –ordítottam Kendall után.

-ANNE! Na végre, hogy meg vagy! Annyira aggódtam érted! –azzal odarohant hozzám és szorosan átölelt. –Annyira, de annyira sajnálom, nem akartam bunkó lenni, tudom, hogy hibáztam és..

-Ne! Ne kérj bocsánatot! Nem kellett volna azt hinnem, hogy az az álom igazából is megtörténhet.. Nem is értem miért hittem ezt.. És nem kellett volna itt hagynom titeket.. Főleg téged Kendall.. Még ha nem is viszonozod az érzéseimet, tudd, hogy én mindig szeretni foglak és soha nem fogom elfelejteni azt a „majdnem” csókot..

-De viszonozom az érzéseidet.. Hogy elhidd, mi lenne, ha inkább egy „nem majdnem, hanem egy igazi” csókra kellene emlékezned? –mosolygott rám.

-Ezt hogy érted..?? –kérdeztem kissé csodálkozva, de válasz helyett megcsókolt.. A gondolataim egyik pillanatról a másikra összezavarodtak.. De nem volt időm megkeresni mindenre a magyarázatot, mert valaki szólt mögülem..

-Anne.. –David volt az.. Róla el is feledkeztem.. –Te.. Átvertél? Őt szereted? Nem számított neked semmit se a csókunk?

-Nem, én..

-Most mondtad és nem utasítottad vissza a csókot sem.. Azt hittem, hogy te nem vagy olyan..

-Milyen olyan? –lepődtem meg.

-Hazudós.. –azzal megfordult és Sophie-t maga után húzva elindult az autója felé. Elment.. Elment.. Nem értem.. De ezzel még nem volt vége.. Még egy „csapás” következett..

-Ez meg mi volt Anne?? –kérdezte Kendall kissé csalódottan és idegesen. –Milyen csókról beszélt? És ki volt ez a fiú?

-Hát.. Izé.. Én.. Csak..

-Csókolóztatok? De hát.. Azt hittem, hogy érzel irántam valamit..

-Érzek is! –fogtam meg a vállát. –De az a csók még akkor volt, mikor haragudtam rád!

-Semmit se jelentett a dal? -folytatta, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam.

-De nagyon is sokat jelentett, ez volt a legédesebb és legfantasztikusabb dolog, amit valaha is értem tettek!

-Ne.. Ne próbálkozz kérlek.. Jobb lesz ha ma nem alszom otthon..

-Kendall, kérlek.. Nem hagyom..

-Nem tudsz mit tenni ellenne.. Sajnálom.. Hívj fel, ha tisztában vagy az érzéseiddel..!!