18. fejezet: Karácsony napján: Sajtósok

Na újra itt vagyok. Miről is beszéltünk utoljára? Ja, igen. Sophie és Logan. Háát.. A randijuk nem sikerült valami jól. Sophie megőrült és dobálni kezdte a tányérokat. Erre Logan a fejéhez vágta, hogy mit képzel magáról meg hogy milyen őrült.

Amikor ezt Logan elmesélte nekem, annyira megsajnáltam, hogy megcsókoltam. Na jó, nem bírom.. Ezt már gondolom ti sem hiszitek el, mi? Jól van, viccet félretéve. A randi remekül sikerült, nagyon jól érezték magukat ééss........ ÉS CSÓKOLÓZTAK IIIS! Annyira jóó, annyira örülök nekik! Holnap mennek újra randizni.

És ma van karácsoony!! Végre! Felállítottuk a fát és mindjárt díszítjük is. Le is megyek a srácokhoz.

-Halii emberee.. Kendall? –mondtam leérve. –Többiek?

-Elmentek, mert.. Dolguk van. –válaszolta Kendall.

-Milyen dolguk?

-Hát ömmm.. Izé.. Vásárolnak.

-Most? Mit?

-Hát..

-Jó, jó, értem, nekem valamit. –nevettem fel.

-Köszönöm, hogy nem kellett tovább magyarázkodnom. –vigyorgott ő is. –Ma nagyon szép vagy!

-Oh, de édes vagy, köszönöm! Te meg nagyon helyes! –mosolyogtam. –Ez nem újdonság. –kacsintott.

-Haha.. A kis egoista. –vigyorogtam.

-Persze, csak vicceltem. –mosolygott és közben mélyen a szemembe nézett.

Odamentem hozzá, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Nagyon édes srác. Örülök, hogy végül minden rendben van.

Azért, ha belegondolunk, nincs rossz sorsom. A világ egyik leghíresebb és legjobb bandájával lakom, közülük egyikükkel járok.

Gondolataimat egy csengőszó szakította félbe.

-Nyitom! –mondtam Kendallnek.

Az ajtóhoz siettem, kinéztem az ajtó lévő kis „ablakon” –igen, nem tudom minek nevezik- és egy férfi és egy nőt pillantottam meg. A férfi kezében egy kamera volt, a nőében meg egy mikrofon. Kendall felé fordultam.

-Ömmm, vársz valakit? Vagy inkább valakiket? –kérdeztem tőle.

-Én nem! –válaszolta. –Miért, kik azok?

-Hát nem tudom, szerintem nézd meg te is, szerintem sajtósok.

-Sajtósok? Jajj már, pedig végre nyugtunk volt.. Még karácsonykor is jönnek?

Kendall odament az ajtóhoz és kinyitotta.

-Jó napot! Miben segíthetek? –kérdezte Kendall a nőtől és a férfitól.

-Jó napot! Én Sarah Cambrith vagyok, ön pedig bizonyára Kendall Schmidt. –mutatkozott be a nő, aki egy sajtóshoz képest eléggé fiatalnak tűnt. Lehetett vagy 18 vagy 19 éves.

-Igen, én lennék.

-Remek! Azért jöttünk önökhöz, mert úgy hallottuk, hogy magának van egy új barátnője. Igaz ez? –tört egyből a lényegre Sarah.

-Először is. Nyugodtan tegezhet. –kezdte Kendall és érezni lehetett a hangjából, hogy nem örült a váratlan vendégeknek.

-Köszönöm, te is tegezhetsz. –válaszolta Sarah.

-Szuper, köszönöm! Másodszor meg. Tudom, hogy sajtós vagy és ez a feladatod, de már ne is haragudj, de azt hogy képzelted el, hogy karácsony napján ideállítasz és a magánéletemről kérdezősködsz?

-Hát.. Én sajnálom, engem kiküldtek ide, én nem tehetek róla..!! –magyarázkodott Sarah. –Máris elmegyünk, ha szeretnéd, majd máskor visszajövünk.. Vagy nem.. –ezt azért tehette hozzá, mert megláthatta Kendall pillantását, miután meghallotta a „majd máskor visszajövünk” mondatot.

-Jó. Figyelj. Megegyezhetünk. Beengedlek titeket és elmondom, hogy van e barátnőm vagy nincs meg ilyenek, de csak akkor, ha nem kameráztok közben meg nem fotóztok meg ilyenek.

-Ez szuper, köszönjük!! De ugye azzal tisztában vagy, hogy ha elmondod nekünk, akkor az az interneten landol?

-Igen, tudom...... De nem baj, most miért titkoljam? Na, gyertek be, foglaljatok helyet. Esetleg egy kávét? Vagy valami mást?

-Nem, köszönjük!

-Igazából én szívesen elfogadnék egy kávét.. –szólalt meg végre a kamerás is.

-Carl! –szólt rá Sarah. –Nem kérünk semmit!

-Ja, elnézést, igazából nem kérek semmit..

-Hát jóó.. –mondta Kendall. –Na szóval.. Mint gondolom már tudják, befogadtuk egy lányt, aki árva volt és megsajnáltunk és nagyon megszerettük. Ő azóta is velünk lakik és most nem mennék bele a bonyolultabb részletekbe, de azt elmondom, hogy igen van barátnőm és igen ő az. Az ő neve Anne.

-Jó napot! Anne vagyok! –léptem elő a konyhából. Azért voltam ott, mert mikor meghallottam, hogy a sajtó az és, hogy rólam van szó, inkább elszaladtam.

-Szia Anne! Nyugodtan tegezhetsz! Szerintem nem sok a korkülönbség köztünk! –mondta mosolyogva Sarah.

-Rendben, akkor szia! –mosolyogtam én is. –Hát, én 17 vagyok.

-Én meg 19. Szóval te vagy Kendall barátnője? Mióta?

-Igen én, nem olyan rég óta.

-Mesélnél nekünk egy kicsit a kapcsolatotokról?

-Hát.. Hogyne. –ültem le Kendall mellé. –Szóval.. Mit mondhatnék? Kendall nagyon édes srác és nagyon szeretem őt. Tudja, én is Big Time Rush rajongó vagyok, mióta csak az eszemet tudom. Imádom őket és mindig is Kendall volt belőle a kedvencem.

-Szóval Kendall. –kezdte Sarah. –Te egy rajongóval jársz?

-Igen, mivel nagyon szeretem én is őt. –majd Kendall egy puszit nyomott az arcomra.

-Remek, nagyon aranyosak vagytok együtt! Hát, akkor mi mennénk is, köszönjük, hogy itt lehettünk.

-De, még lenne pár kér.. –kezdte Carl, a kamerás, de Sarah félbeszakította.

-Megyünk Carl!! –intette le Sarah.

(Okéé, hát ez fura volt.. Na mindegy..)

Azzal fölálltak és az ajtó irányát vették. Mikor odaértek megköszönték, hogy beengedtük őket és épp indultak volna kifele, amikor Sarah nem vette észre és a mögötte álló Jamesbe ütközött. Sarah ijedtében felsikított és elvesztette az egyensúlyát, ezáltal majdnem elesett, de James elkapta.

-K-köszönöm. –hebegte Sarah James karjaiba.

-Nincs mit. –mondta James is, mélyen Sarah szemébe nézve.

Alig jött ki szó a szájukon, ezért végül én avatkoztam közbe, hogy kimentsem őket.

-Na! Akkor, további szép napot! –mondtam Sarahnak és Carlnak.

-Ja, igen, v-viszlát! –kelt ki Sarah James karjaiból. –Szia.. James.

-Szia Sarah. –mondta James teljesen elpirulva.

Miután elmentek Jameshez fordultam.
-Ez meg mi volt? Még csak most láttad először. –mosolyogtam rá.

-Azt hiszem szerelmes vagyok. –mondta válaszként James.

17. fejezet: Sophie és Logan

Sziasztok! :)

Először is ezer bocsánat a késésért, tudom, most nagyon haragszotok rám.. :( Tudjátok idén kezdtem a gimit, ahol szó szerint rengeteg az óra és aztán még hazaesni fáradtan.. Későn.. Hát.. Nem túl kellemes.. Na mindegy is, a lényeg, hogy fáradt voltam és tanulni kellett és így nem volt kedvem befejezni. Ezer bocsánat még egyszer, remélem azért még megmaradtak az olvasóim! :) Megpróbálok igyekezni és időben elkészülni az új részekkel! :) Jó olvasást! :)

*

A másnap reggelt egyből azzal kezdtem, hogy felhívtam Sophiet.
-Szia Sophie! -szóltam a telefonba.
-Anne? Szia. -válaszolt, a hangjából pedig hallatszott, hogy kicsit korán hívtam fel. -Mi-mit akarsz ilyen korán? -ásított.
-Mesélni szeretnék valami fontosat és BIZTOS vagyok benne, hogy ettől egyből fölébredsz!
-Reggel fél 8-kor? Hát akkor valami nagyon ütőset kell mondanod, mert, hogy engem most semmi sem ébreszt fel az biztos..
-Loganről van szó.
-Mond! -hát igen, éreztem, hogy ez egyből felébreszti. Nem tud semmi se feléleszteni, mi? Tipikus Sophie.. -Mi van vele?
-Hát.. Elmondta, hogy tetszik neki valaki.. -kezdtem.
-Mi..? -sápadt el Sophie hangja és éreztem benne a mély aggodalmat. -És ki?
-Hát.. Normál magasságú, barna hajú és szemű, gyönyörű lány, akinek nagyon színes és érdekes az egyénisége. Ő egy nagyon kedves lány, aki tele van szeretettel. Én is ismerem őt, nagyon jó barátom, nagyon jó fej és vicces lány.
-É-értem.. És hogy hívják?    
-Azt.. Azt hiszem.. Sarahnak hívják.
-Sarah? -kérdezte Sophie, de éreztem a hangjában, hogy mindjárt elsírja magát. -Bi-biztos.. Jó neki.. -eddig bírta. Nem bírta tovább mondani. Reggel fél 8-kor a telefonon keresztül kitört belőle a sírás. Nem akartam, hogy eddig fajuljon..
-Ne, Sophie, kérlek ne sírj! Csak vicceltem! Illetve akartam, nem gondoltam, hogy egyből elsírod magad. Sajnálom, nem akartam, kérlek ne sírj! Az a színes egyéniségű, gyönyörű lány te vagy Sophie! Te tetszel Logannak! Csakis te és senki más!
-Mi? Hogy én? Most ugye csak viccelsz? -és éreztem a hangján, hogy Sophie bú könnyei, hirtelen örömkönnyekké váltottak át.
-Nem, nem viccelek, tényleg így van, remélem nem haragszol, hogy ezt mondtam! Tényleg sajnálom! -mondtam megbánóan.
-Nem, dehogy haragszom! Sőt! Örülök! Nagyoon! ÁÁÁÁ, el sem hiszem, hogy tényleg.. Hogy tényleg én.. ÁÁ, most azonnal beszélnem kell Logannel! Otthon van most? -kérdezte Sophie izgatottan.
-Igen, itt van és.. Ó, épp most jött ide mellém.. Le is rakom, várlak, szia!
-Sziaa Anneeeeee!
Miután letettem Logan felé fordultam.
-H-helló Logan.. -mondtam.
-Szia Anne! -válaszolt. -Kivel is beszéltél és miért rólam?
-Ömmm.. Izéé, háát.. Kendallel beszéltem!
-Velem? -jelent meg Kendall a lépcső alján. -Azt erősen kétlem..
-Öö.. Hát.. Jamessel! -jelentettem ki, tekintetemmel határozottságot sugározva.
-Khmm, én is itt vagyok.. -jött oda James is.
-Anne!? -kezdte Logan. -Ki volt az?
-Öö, Carlos? -mondtam, illetve kérdeztem, mert már nem tudtam kit mondani.
-Szia Anne! Carlos vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! -nyújtotta Carlos a kezét felém a konyhából jövet.
-Anne.. Ez már nem vicces.. Talán a szüleid voltak? Miért nem akarod elmondani? -kérdezte Kendall és én már nem tudtam mit kitalálni, hogy kit mondjak, de mielőtt bele kezdtem volna a magyarázkodásba, csöngettek.
-NYITOOM! -pattantam fel a fiúk "rabságából" és az ajtó irányát vettem. -Sophie! Szia! -öleltem át az ajtóban álló Sophiet. -Ott van Logan.
-Logan? Mármint én? -kérdezte Logan meglepve.
-Nem, a házi sárkányom.. -ironizáltam. -Persze, hogy te!
-Szia Logan! -fordult Sophie Logan felé. -Beszélhetnénk?
-Öö, persze.. ?! -válaszolt Logan Sophienak. -Szerintem menjünk a konyhába, jó?
-Rendben.
Loganék elmentek a konyhába én meg egyedül maradtam a három fiúval. Már nem kérdezősködtek tovább arról, hogy kivel beszéltem, mert rájöttek, hogy Sophie volt az.
Kendall odajött hozzám, átkarolta a derekam, majd megcsókolt.
-Ezt most miért kaptam? -kérdeztem elpirulva.
-Csak úgy. -vonta meg a vállát, majd hozzátette: Mert szeretlek!
-Awww. -"ájultam" el. -Én is szeretlek.
Majd átöleltem és percekig csak ott álltunk egymást ölelve. Ezt a pillanatot Sophie törte meg, amint zokogva rohant ki a konyhából, egyenesen az ajtó felé, majd kirohant azon, de miután leért a lépcsőn visszafordult.
-Hazudtál nekem Anne és ezáltal súlyosan megaláztál! Köszönöm szépen, nagyon jó barát vagy! -mondta zokogva, majd elrohant.
Szíven ütött az, amit mondott. Tudtam, hogy valami történt köztük, így hát a konyha felé vettem az irányt.
-MIT CSINÁLTÁL? MIT MONDTÁL NEKI? -mentem dühösen Logan felé, megfogtam a vállát és elkezdtem rázni.
-Én semmit.. Ide állított hozzám azzal, hogy azt hallotta TŐLED, hogy nekem ő tetszik.. És én azt mondtam neki, hogy nem.. Hogy nekem nem tetszik..
-MI? MIÉRT MONDTAD EZT NEKI? EZ NEM IS IGAZ!
-NEM IGAZ, DE AZ SEM IGAZ, HOGY MIÉRT MONDTAD EL EZT NEKI? MIÉRT NEM HAGYTAD RÁM? EZ AZ ÉN DOLGOM, ILLETVE KETTŐNKKÉ, A SOPHIE ÉS AZ ÉN KAPCSOLATOM ÉS NEKED SEMMI JOGOD NINCS AHHOZ, HOGY BELESZÓLJ! NEKEM KELLETT VOLNA ELMONDANOM NEKI ÉS NEM NEKED! -rántotta le a kezem a vállairól.
-Akkor miért nem mondtad el neki?
-Mert vártam a megfelelő pillanatot. Nem voltam még felkészülve rá, hogy elmondjam neki. De már elterveztem, hogy elviszem őt vacsorázni és akkor mondom el. De hála neked, most annyira megijedtem, hogy ezzel állított ide hozzám, hogy az igen helyett egy nem jött ki a számon. Nagyon köszönöm.. -mondta csalódottan Logan, majd kiment.
A falnak dőltem és sírva lecsúsztam a földre. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ilyen hülye? Miért kellett beleavatkoznom mások dolgába? Most mindketten haragszanak rám. De jó.. Karácsonyra mindenkit magamra uszítok.. Mi jön még? Milyen megpróbáltatás? Jó! Elegem van! Nem ülhetek itt tétlenül, magamat szidva, bocsánatot kell kérnem mindkettőjüktől!

-Logan.. -kopogtam pár perccel később Logan ajtaján. -Bemehetek?

-Gyere..

-Figyelj! Sajnálom, nem akartam, én csak jót akartam, nem tudtam, hogy ez lesz a vége.. Kérlek ne haragudj rám..! 

-Anne, én nem haragszom, csak arra kérlek, hogy máskor ne avatkozz bele a magánéletembe.. És ne ráncigálj! -mosolygott rám.

-Ne haragudj.. 

-Már beszéltem Sophieval és tisztáztuk a dolgokat. Azt mondta, hogy nem haragszik rád, mert te csak az igazat mondtad. Szóval szerintem hívd föl őt. 

-Rendben, felhívom. De akkor most mi lesz veletek?

-Hát megbeszéltük a dolgot, és elmondta, hogy én is tetszem neki, így hát elmegyünk este vacsorázni. 

-Jajj de jóó, nagyon örülök nekteek!! -rohantam Loganhez és nekiugorva szorosan átöleltem. 

Miután kimentem, megkerestem a telefonomba Sophiet és felhívtam.

-Szia Soph! -kezdtem. -Figyelj, sajnálom, hogy..

-Ne kérj bocsánatot! -szakított félbe. -Inkább én kérek bocsánatot, hogy ilyet ordibáltam oda neked.

-Ugyan már, nem tudhattad! 

-Nem baj, akkor is sajnálom!

-Én ugyan nem haragszom! 

-Akkor jó, én se! Figyu, mi lenne ha elmennénk korcsolyázni?

-Oké, de előre megmondom, hogy én nem tudok korizni, szóval nincs kizárva, hogy párszor rád fogok esni.

Sophie felnevetett. 

-Hidd el, én se vagyok valami jó..! Na jó, akkor 10 perc múlva találkozunk a parknál, az úgy jó?

-Persze, hogy jó! Akkor 10 perc múlva! Sziaa!

-Halii! 

Ez a nap nagyon jól alakult. A vitát leszámítva, de az már a múlté. Nagyon jól éreztük magunkat Sophieval, sokat nevettünk, mert annyit bénáztunk. Az esti randija Logannel még nem tudom, hogy alakult, de biztos vagyok benne, hogy zökkenő mentesen ment. Na majd kifaggatom mindkettőjüket. Jajj de izgatott vagyok már, hogy mi történt. Majd mesélek. 

16. fejezet: Egy jó nap

Sziasztok! :)

Tudom, nem péntek van és ezért bocsi, csak tegnap nem volt kedvem se meg ihletem se az íráshoz.. Igazából ma se nagyon, ezért is lett ez a rész olyan rövid.. Most talán nem is sikerült olyan jól, mint szokott, ne haragudjatok, de remélem azért tetszeni fog nektek! :) Bocsánat még egyszer! Jó olvasást! :)

*

Másnap úgy tűnt, hogy minden a "régi" megszokott kerékvágásban ment. Mindenki fölkelt a maga megszokott idejében, lement reggelizni, aztán beszélgettünk. Olyan dél körül csöngettek és Carlos nyitott ajtót.
-Sziasztoooooook! -láttam meg Davidet az ajtóban. -Na indulhatunk?
-Persze, menjüünk!! -válaszolt rá Carlos.
-Mi? Hova? És mi ez a sejtelmes mosoly mindannyitokon? -kérdeztem csodálkozva.
-Hát.. Van számodra egy meglepetésünk. -mondta James az ő sajátos sejtelmes mosolyával.
-Milyen meglepetés? -csodálkoztam továbbra is.
-Majd meglátod! -vigyorgott Kendall és Logan is. Majd mind az öten. Na jó.. Kezdjek el félni?
Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Vagy egy óráig mentünk és közben semmi másra nem bírtam gondolni csak arra, hogy hova mehetünk.. A srácok próbáltak beszélgetni velem de tőlem csak ilyen "hm?/ühümm/ja/biztos" jellegű válaszokat kaptak. "Utunk" végén, Kendall egy parkolóban állt meg, amivel szemben egy stúdió volt. Meglepődtem, mert nem tudtam, hogy most oda akarunk bemenni? De minek? De végül tényleg oda mentünk be, ahol egy férfi és egy nő várt ránk. Miután bemutatkoztam nekik, elindultunk felfelé a második emeletre. Nagyon szép, modern stúdió volt és közben leesett, hogy ennek a nevét már hallottam valahol.. Ez egy híres stúdió.
-Na most.. Melyik számot szereted nagyon? -kérdezte beérve egy szobába a nő. Ebben a szobában volt egy pult, ahol a hangot lehet állítani meg javítani meg ilyenek, azelőtt pedig egy üvegfallal volt kettéválasztva a szoba. Az üvegfal mögötti részen volt egy mikrofon, arra ráakasztva meg egy fejhallgató.
-Én.. Hát.. Nem is tudom.. Sok kedvenc számom van.. De miért? -válaszoltam.
-Hogy tudjuk, hogy mit tudsz, illetve akarsz elénekelni?
-Elénekelni? Hogy hogy elénekelni?
-Hát ez egy stúdió és ahol most vagyunk, ott énekelni szokás. Tudod.. A mikrofonba.
-Várjunk.. Én.. Most itt komolyan elénekelhetek egy dalt? Wow, aztaaaaa, nagyooon köszönöm fiúk, annyira cukiiiiik vagytok, ti vagytok a legjobbak!
-Ugyan már! -kezdte David. -Tudtuk, hogy ez az álmod és gondoltuk ideje lenne, hogy meg tudd valósítani! Na de most sipirc oda be és énekeelj! -mosolygott.
-Jóó! Akkor mondjuk legyen.. A "Picture this" az én kedvenc bandámtól. TŐLETEEEEK!! -majd bementem és fölvettem a fejhallgatót. Egy percig álltam és vártam, aztán elindult a zene és mondták, hogy kezdjek el énekelni. Mikor végig énekeltem a dalt, a srácok "hú húúú"-ni kezdtek, berohantak hozzám és egyszerre 5-en rohantak le az öleléseikkel és a "nagyon jóó volt" "király vaagy" "gyönyörűen énekelsz" jellegű mondataikkal.
-Nagyon szépen énekelsz, őstehetség vagy! Ha szeretnéd írunk neked egy dalt és akkor 1 hét múlva vissza kéne jönnöd, hogy forgassunk neked egy videoklipet. Benne vagy? -mosolygott rám a férfi.
-Úristen, komolyan? ÁÁÁÁÁÁÁ, persze, hogy benne vagyok! Nagyon szépen köszönöm! De jóóóóóó! -visongtam.
-Nincs mit köszönnöd! -mosolygott a férfi. -Akkor egy hét múlva újra találkozunk, a részletekért majd hívunk!
-Köszönöm szépen! Jujj de boldog vagyook! Annyira hálás vagyok! Most már minden álmom valóra vált! Család, barátok, BTR és az éneklés!
-Nagyon örülünk, hogy örülsz! -mosolygott Kendall. -Na és most.. Elmegyünk egy étterembe.
-Tényleg? Wow, ez életem egyik legjobb napja! -ujjongtam.
Az étterem nagyon királyul nézett ki. Az "Aquvarium" néven ismert étterem belülről olyan volt, mint ha a tenger alatt lennénk. Tele volt halakkal teli akváriumokkal és különböző tengeri díszekkel. Nagyon hangulatos volt és az étel is nagyon ízletes volt.
Az étterem után David még átjött hozzánk és beszélgettünk egy csomót. Sok minden kiderült. Hogy Davidnek ki tetszik, hogy kinek tetszik David, hogy Logannak ki jön be (igen, ezzel kapcsolatban még fel kell hívnom Sophiet! Biztos örülni fog a hírnek!) és így tovább. De persze sok minden másról is beszéltünk, nem csak erről.
-Nekem is tetszik valaki! -kezdte Kendall.
-Jajj de édes vaagy! Én is szeretleeeek! -mondta "olvadozva" Logan.
-Jajj Logan, nem te! -tette a kezét az arcára Kendall. -Hanem ez a gyönyörű, tehetség és csodálatos lány! -karolt át.
-De cukii vagy, én is tetszem magamnak! -válaszoltam vigyorogva. -Nem, amúgy te is tetszel nekem nagyon!
-És én nem tetszem neked Anne? -kérdezte szomorúan Carlos, majd előtűnt az arcán egy halvány mosoly, ami percek kérdése és vigyorrá változik.
-De Carlos, beléd vagyok szerelmes, ne szomorkodj! Kendall csak az álca! Ugye Kendall?
-Hát persze Anne! Nekem meg igazából Logan jön be! -egy kis csönd következett, majd mindannyiunkból kitört a röhögés. -Na jó, ez fura volt! -röhögött Kendall.
-Hát.. Az nem kifejezés.. -röhögött James is. -Szóval akkor Anne és Carlos, azaz Carne, Logan plusz Kendall, azaz Kogan.. Akkor már csak mi maradtunk hátra.. -fordult James David felé. -Nem titkolhatjuk tovább!
-Igazad van! -válaszolt David. -Mi.. Mi vagyunk.. JAVIIIID! ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGLAK JAMESIIIIIM!
-ÉN IIIIS DAVIDEEEM!
-Na jó srácok, eléég, már nem kapok levegőt a röhögéstől.. -szakítottam őket félbe. Még pár percig röhögtünk azon, hogy milyen hülyék vagyunk, aztán folytattuk a beszélgetést. Előkerültek olyan témák, amikből látszik, hogy tényleg nem vagyunk normálisak. Így például "hogy lehet, hogy az állatok nem tudnak beszélni?" meg hogy "nekem miért barna a hajam?".. Hát igen.. Ne kérdezzétek, néha én sem értem, hogy lehetünk ennyire hülyék..
Lényegében remek nap volt, nagyon élveztem minden egyes percét. Nagyon jó volt minden, örülök, hogy velük tölthettem a napom.
Éjfél körül volt mikor már David is hazament, mi meg készültünk lefeküdni.
-Bejöhetek? -kopogtam Kendall ajtaján.
-Persze, kérdezni se kell. -mosolygott.
-Nagyon jó volt ez a nap, köszönök mindent neked is! -ültem le az ágyára.
-Semmiség, örülök, hogy tetszett!
-Valahogyan már meg kéne hálálnom a sok jót, amit értem tettetek!
-Ugyan már, dehogy kell! Ne is törd ezen a fejed!
-De! Akkor is töröm! -mosolyogtam.
-Hát látom megállíthatatlan vagy.. -nevetett. -Na de most menj aludni, már késő van!
-Rendben, akkor jó éjt!
-Jó éjt! -majd közelebb húzott magához és megcsókolt.
Boldogan mentem aludni. Boldog voltam minden miatt. Hogy ilyen jóra fordult minden. Remélem így is marad. Eddig úgy tűnik minden rendben van. A szüleimet börtönbe zárták a tárgyalásig. Majd utána kiderül, hogy ez így is marad-e vagy nem. Mindenesetre addig is biztonságban vagyok.
Este még a többiekhez is bementem, illetve Loganhez csak akartam. Hallotam, hogy valakivel -valószínűleg Sophieval- beszélt telefonon, így gondoltam most inkább nem zavarom. Tuti, hogy össze fognak jönni, ez eléggé egyértelmű. Jamesnek még nincs senkije, bár mikor nézegettem a telefonját, akkor láttam a hívásokba, hogy egy Halston nevű lánnyal elég sokat szokott beszélni. Hát nem tudom miért nem beszélt még nekünk róla, de nem kérdeztem rá, gondolom, ha úgy gondolja, hogy ő az igazi, akkor majd úgyis mondja. Carlos még nem talált magának senkit, de biztos, hogy nem kell sokáig várnia, hiszen ő egy nagyon édes, jó fej és helyes srác, szóval.. David randira hívta a lányt, aki tetszik neki, aki mint közben kiderült az a lány, akinek tetszik David. Én és Kendall nagyon jól megvagyunk, szeretjük egymást nagyon, úgy érzem ő az igazi. Remélem minden így marad. Bár úgy őszintén már belegondoltam, hogy mi lesz ha egyszer szakítunk és.. Hát akkor eléggé kínos lesz itt lakni.. De remélhetőleg ez nem fog megtörténni, nézzünk pozitívan a jövőbe.

15. fejezet: Elrabolva

Sziasztok! :)

Bocsi, hogy ilyen későn, de itt a beígért új rész! :) Kicsit későn írtam meg.. Ma.. Ne haragudjatok a várakozásért! Remélem tetszeni fog, jó olvasást! :)

*

*DING DONG DING DONG DIING DOOOONG*
-Mi ez? -keltem a ház csengőjére, amiből egyértelműen érződött, hogy valaki nagyon idegesen nyomkodja. -Waaa.. SRÁCOOK! VALAKI CSÖNGET!
Már nagyon vártam az afféle válaszokat, hogy "Jó, máris megyek" vagy hogy "Nyitom", de sajnos nem kaptam meg egyiket se, szóval nekem kellett fölkelnem és elindulni kinyitni az ajtót. Ránéztem az órára és kicsit meglepődtem, mert még csak reggel 7 óra volt. Nem tudom ki jön ide ilyenkor és hogy mit akar.. Hát ezt csak egy úton tudhattam meg, ha elindulok lefele és kinyitom az ajtót.
*DING DONG DIING DOOOOOONG*
-MEGYEK MÁR! -kiabáltam lefele.
Amint leértem kinyitottam az ajtót és hát.. Nem is tudom mit mondhatnék.. Egy ismeretlen férfi állt az ajtóban..
-Ömm.. Jó napot, ismerjük egymást? -kérdeztem.
-Szállj be a kocsiba. -mondta parancsoló hangon az idegen.
-Tessék?
-Szállj be! -azzal megfogta a karom és a kocsi felé húzott.
-SEGÍTSÉÉG! KENDALL!! SEGÍTS!! ÁÁÁÁ!! ERESSZEN EL! -ordibáltam kétségbeesetten, ám reménytelenül.. Senki se hallotta meg..
A férfi betömött a kocsiba, majd ő is beszállt és bezárta az autót. Elindultunk. Teljesen kétségbe voltam esve, nem tudom mi történhet megint. És hogy mit akar tőlem ez az ember. Nem értettem az egészet. Csak úgy beállít reggel 7-kor egy férfi, akit még soha életemben nem láttam és elrabol magával? De miért?
Körül-belül fél óra múlva a kocsi lassítani kezdett és megállt egy ház előtt. A háznak arany színű kapuja volt, ami felé -miután kiszálltunk az autóból- elkezdett vinni az idegen. Elővett egy kulcsot, kinyitotta a kaput, majd beléptünk azon. Ezután egy kis kert fogadott minket, ami tele volt szebbnél szebb virágokkal és még egy kis tó is volt benne. A bejárati ajtóhoz érve a férfi ismét elővette -illetve felemelte- a kulcsát és kinyitotta az ajtót majd beléptünk rajta. Ott egy előszobába léptünk, majd tovább mentünk egy szobába, amiből egy másik szoba nyílt. Oda mentünk, ami -mint kiderült- a konyha volt. Ott meglepő felfedezést tettem. Két ember ült az asztalnál.. Egy nő meg egy férfi.. Igen, jól gondoljátok.. A szüleim..
-Na végre, hogy megérkeztetek! Már aggódtunk! -mondta az "anyám".
-MI? Ti meg mit keretek itt? -csattantam fel. -És ki ez a pasi? És mi ez az egész már megint?
-Hát.. Rájöttünk, hogy máshogy nem szerezhetünk meg téged, csak úgy ha elhozunk onnan. -mondta az "apám".
-ELHOZTOK? MI AZ HOGY ELHOZTOK? INKÁBB ELRABOLTATTOK! -egy kicsit lenyugtattam magam majd folytattam. -Ez fantasztikus.. Gratulálok.. Abba nem gondoltatok bele, hogy ha a srácok felkelnek, észre veszik, hogy nem vagyok ott és hívják a rendőröket és akkor ők megtalálnak majd engem?
-De.. Gondoltunk.. De nem fognak hamar megtalálni, addig pedig nem mehetsz ki sehova!! Majd mi hozunk neked mindent, amit csak akarsz! Ruhákat, ékszereket, bármit! -mondta az apám, úgy mintha ez tök természetes lenne. -De azt a kis időt is kiélvezzük, amíg velünk vagy!
-Ez most ugye nem komoly? Úgy akartok megszerezni magatoknak, hogy ELRABOLTOK?? ENNEK AZ ÉG VILÁGON SEMMI ÉRTELME! ÍGY SOHA NEM SZEREZTEK MEG ENGEM! HÁT MILYEN SZÜLŐK VAGYTOK TI? ELŐSZÖR BEADTOK EGY ÁRVAHÁZBA, MAJD 17 ÉV UTÁN AZ A ZSENIÁLIS ÖTLETETEK TÁMAD, HOGY ELRABOLTOK? HOGY VELETEK ÉLJEK? ÉS KI EZ A PASI?
-Jól van, nyugodj le, úgy is hamar rád találnak a rendőrök.. És ő itt egy munkatársam.. -mondta az anyám..
-Úgy is hamar rám találnak? Ezt most ugye nem mondod komolyan? Az eszem megáll.. Hogy ti milyen önző és szemét emberek vagytok.. Ilyet se sokszor hallani.. Hogy lehet nektek gyereketek? Most azonnal elmegyek innen és feljelentelek titeket! -majd az ajtó felé vettem az irányt, de az anyám megfogta a karom és megállított.
-Sajnálom.. De szeretném ha maradnál! Fönt van a szobád, a munkatársam, George megmutatja neked! -mondta, úgy mintha mi sem történt volna. Mintha ez normális lenne.
-Eressz el! Nem fogok itt maradni!
A kilincs után nyúltam, de az anyám elém ugrott, bezárta az ajtót és elrakta a kulcsot. Ezt nem hiszem el.. Most mit tegyek..??
A zsebembe nyúltam. ÚRISTEN!! ITT VAN A TELEFONOM!! Tegnap este mikor mentem fogat mosni, bekapcsoltam a zenét rajta és a pizsama zsebembe raktam. Úgy tűnik ott hagytam. Persze a zenét kikapcsoltam, csak hogy tisztázzuk. Szóval a lényeg, hogy mivel rájöttem, hogy nálam van a telóm, ezért hagytam, hogy George felkísérjen a szobámba, hogy utána fel tudjam hívni Kendallt.
Miután bementem a "szobámba" és már George is elment, gyorsan előkaptam a telefonomat és Kendall számát tárcsáztam. Kicsöngött. Várakozás közben körülnéztem a szobába. Egész szép volt. Volt egy francia ágy, egy nagy íróasztal, rajta egy számítógép, a szoba falai sárgák voltak és volt az egyiken egy tükör is. Hát sok más minden volt még itt, de nem volt időm teljesen körül nézni, mert Kendall szólt a telefonba.
-ANNE! VÉGRE, HOGY FELVETTED! HOL VAGY? -szólt kétségbeesett hangon.
-Ne haragudj, le volt némítva a telefonom! Nyugodj le kérlek! Illetve.. Jól vagyok csak.. Gyorsan és halkan kell beszélnünk..
-Mi történt? Mond már kérlek!
-Elraboltak.. A szüleim.. És..
-HOGY MIVAN??
-Cssssss, halkan kérlek!!
-Igaz, ne haragudj! És hova vittek?
-Igazából egy George nevű férfi hozott ide a szüleimhez.. Az utca nevét megnéztem. Star street. Viszont a ház számot már nem találtam. De el tudom mondani, hogy néz ki. Nagy, fehér ház, arany kapuval, virágos kert egy kis halastóval. A ház teteje lapos és fekete színű. Kérlek siess! Most le kell tennem, valaki jön fel! Siess!
Azzal le is csaptam a telefont. Kopogást hallottam a szoba ajtaja felől, majd miután mondtam, hogy jöjjön be, az anyám állított be.
-Minden rendben kicsim? -kérdezte.
-Minden rendben? Kicsim? Ne merj így szólítani! Gyűlöllek! Bárcsak soha nem találkoztam volna veletek! Milyen elmebeteg már az, aki ilyet tesz a saját lányával? Ilyeneket..
-Ne haragudj, nem így akartuk, de tudtuk, hogy a bíróság úgy se ítélne téged hozzánk..
-Ja értem, tehát ezért az a megoldás, hogy elraboltok és bezártok, majd jönnek a zsaruk és ti évekre börtönbe kerültök? Hát nagyon gratulálok, ész az van bőven..
-Legalább azt a kis időt is veled tölthetjük! De mond.. Beszéltél valakivel? Mert úgy hallottam.
-Mi közöd van hozzá? De ha nagyon tudni akarod, akkor nem.. Kivel beszéltem volna? A szekrénnyel? A fallal? Esetleg az ággyal? Ja, igen tényleg az ággyal! Ohh, szia ágy! Hogy vagy? Én tök jól vagyok.. Örülök, hogy TUDOK ITT VALAKIVEL BESZÉLNI..
-Jól van, nem kell ilyennek lenni..
-Ilyennek lenni? ILYENNEK LENNI? TI gondoltátok azt, hogy ha majd 17 év után elraboltok, akkor majd örömömben a nyakatokba fogok borulni és veletek fogom tölteni az időt.. Igeen, biztos nem ebbe a szobába fogok maradni.. Áááá.. Sőt! Ha jönnek a zsaruk, megmondom nekik, hogy "Ne! Hagyják! Én maradni akarok ezekkel a fantasztikus szülőkkel, akik egyáltalán nem rontották el a gyerekeik életét! Ők a legjobb szülők a világon!".. Hisz olyan jó elrabolva lenni! Imádom! Főleg, hogy itt van új legjobb barátom is, az ágy. -azzal lerogytam a földre és szorosan átöleltem az ágyat. Igen, ironizáltam, mert éreztem, hogy most én vagyok az okosabb és ezt tudatni is akartam vele.
-Jól van.. Én most inkább kimegyek..
-Jó, menj is! Hogy ne előttem kelljen a rendőröknek téged elkapni kedves..!!
Amint ezt ki mondtam, a csengő szólalt meg. Ez gyors volt.
-Ez nem jött össze. De azért "jó" volt az "együtt töltött idő"! Remélem máskor is "összefutunk" ily módon..!! -kacsintottam az anyámra.
Az anyám teljesen kétségbeesett. Tudta, hogy itt a vége. Csak akkor jött rá igazán, hogy ez nem volt jó ötlet. Jó hamar, mi?
Lerohant a földszintre, ki az ajtón, az apám egyenesen utána, de nem sikerült elmenekülniük (jééé), mert a rendőrök elkapták őket. Ahogy George-t is. Őket elvitték.
Egyszer csak lépteket hallottam. Nagyon megijedtem, mert a nagy "izgalmakban" elfelejtkeztem valamikről.. Vagy inkább valakikről.. Akik a rendőrökkel jöttek.. És mivel nem láttam őket velük, ezért megijedtem.. Valószínűleg előbb bementek a házba és elkezdtek engem keresni, csak nagy lehetett a felfordulás, ezért lassabban találtak meg. De így is hamar. Na mindegy, szóval a léptek az ajtóm felé közelítettek és mikor odaértek, Kendall jelent meg az ajtóban. Nagyon megkönnyebbültem és felsóhajtottam.
-ANNE! -kiáltotta Kendall zihálva.
-KENDALL! -kiáltottam én is, majd egymás karjaiba rohantunk. Percekig öleltük egymást szorosan. Én sírtam. Ő vissza tudta tartani, de éreztem, ahogy a szíve hevesen dobog.
-Minden rendben? -kérdezte miután elengedtük egymást.
-Igen.. Azt hiszem.. Ugye letartóztatják őket?
-Nem tudom.. De szerintem igen!
-Remélem..!!
-Gyere, menjünk!! -karolta át a vállam Kendall. Én a derekát karoltam át, majd elindultunk. Lent a srácok a kocsinál vártak ránk és mikor észrevettek, azonnal felénk rohantak. Mindannyian egyszerre öleltek meg és nem akartak elengedni.
-Srácok! Megfulladok! -mondtam levegő után kapkodva.
-Jajj ne haragudj, de annyira féltettünk! -mondta Logan.
-Awww, ez nagyon aranyos, köszönöm, de jól vagyok! Csak.. Menjünk haza!
Mikor hazaértünk, Sophie és David ült a térdükre könyökölve a házunk előtti lépcsőn. Mikor meglátták az autónkat, egyből felpattantak és elénk rohantak.
-Sziasztok! Hát ti? -szálltam ki a kocsiból. Válaszként csak lerohantak és megöleltek.
-Hál' Istennek, hogy jól vagy! Nem hiszem el, hogy ezt tették a szüleink.. Soha többé nem akarunk velük még csak találkozni se! -mondta David.
-Én se hiszem el.. Nem tudom mire volt ez nekik jó.. -válaszoltam. -De inkább felejtsük el, köszönöm, hogy ide jöttetek, annyira szeretlek titeket! És titeket is srácok!
-Mi is téged! -mondta szinte mindenki egyszerre.
-Szia Sophie! -mondta Logan Sophienak.
-Sz-szia Logan! -köszönt neki Sophie is. Mi történik? Mi ez a nagy köszöngetés?
-Hogy vagy? Áll még a holnap? -kacsintott Sophiera Logan.
-Jól, köszönöm! P-persze! -mosolygott zavartan Sophie.
-Szuper! -mosolygott vissza Logan is.
-Mi ez? Mi lesz holnap? -kérdeztem csodálkozva.
-Ja, még nem mondtuk? -kérdezte Logan. -Sophieval étterembe megyünk!
-O-ohh tényleg? És mióta van ez a nagy szerelem? Nem is szoktatok beszélni egymással..
-Hát.. Igazából.. Emlékszel még a halloweeni bulira? -kérdezte Sophie nekem idézve kérdését.
-Persze!
-Na. Hát akkor mikor Logan a színpadon volt, egymásra néztünk és egy pár percig egymás szemébe néztünk. Majd miután Logan lejött onnan, oda jött hozzám és a kezembe nyomott egy papírt, amin a telefon száma állt és az, hogy hívjam fel. Először nem mertem, de aztán erőt vettem magamon és pár nappal később  felhívtam. Na akkor hívott el. -mesélte Sophie, és közben rendesen elpirult. Róla tudni kell, hogy imádja a Big Time Rush-t és Logan belőle a kedvence. Kívülről kicsit visszafogott volt, de belülről.. Meg mikor nem a srácokkal vagyunk.. Sikítozik.. Képzelem most mekkorát tudna sikítani! Mondjuk megértem! Én is így vagyok Kendallel!
-De jó, hát nagyon örülök nektek! Remélem jól fog alakulni! -mosolyogtam rájuk.
Bementünk a házba és mindent magunk mögött hagyva leültünk a konyhába enni. Így heten olyanok voltunk, mint egy nagy család. Jót beszélgettünk és sokat nevettünk. Mindenki nagyon boldognak látszott. Reméltük, hogy vége van a szüleim "terrorjának". Szörnyű volt ez az egész, de szeretnénk már végre magunk mögött tudni ezt! Mindenesetre nagyon örültünk, hogy így egymásra találtunk és együtt lehetünk!
Evés után bementünk a nappaliba és megnéztünk egy filmet. Nagyon jó volt, kicsit kikapcsolódtunk. Az egész napot együtt töltöttük, délután elmentünk vásárolgatni és még egy csomó programon voltunk. Sophie és Logan nagyon sokat voltak együtt, állandóan egymással beszélgettek és egymás mellett ültek, illetve mentek. Persze velünk is beszéltek, de egymással egy kicsivel többet. Nagyon aranyosak együtt. Örülök a boldogságuknak. Mi Kendallel is megvagyunk, végig kézen fogva mentünk és mi is sokat beszélgettünk mindenféléről. Azt hiszem ő az igazi, nagyon szeretem őt.

14. fejezet: Tesók

Sziasztok! :)

Amint láthatjátok kaptam egy oldaltól fejlécet, ami nekem személy szerint irtóra tetszik! :) Nem tudom ti hogy vagytok vele, de kérlek titeket, hogy a kommentbe írjátok le azt is, hogy nektek, hogy tetszik az új külső+fejléc! :) És aki olvassa attól kérem, hogy értékelje vagy kommenteljen vagy mindkettő, mert szeretnék visszajelzéseket kapni, hogy tudjam, hogy hányan olvassátok! :) Előre is köszönöm, jó olvasást! :) Ja, ja igen és még annyit mondanék, hogy mostantól minden pénteken lesz új rész! :) Remélem ez nem jelent senkinek sem gondot! :)

*

Másnap reggel kialvatlanul ébredtem.. Alig tudtam aludni, mert egész éjszaka rémálmok gyötörtek.. Az összes ugyanarról szólt.. A szüleimről.. Hogy elvisznek magukkal..
Fel se öltöztem, csak fogat mostam és megfésültem a hajam, majd elindultam lefele. Lent Kendall kivételével mindenki ott volt. Logan épp a reggelit készítette, Carlos meg James a nappilban játszottak playstation-t.
-Anne! Hát fölkeltél? -köszöntött Logan. -Jó reggelt! Hogy aludtál?
Majd odajött hozzám és egy puszit nyomott a homlokomra.
-Háát.. -ültem le egy székre. -Nem mondhatnám hogy jól..
-Miért?
-Mert rémálmaim voltak, arról, hogy a szüleim elvisznek magukkal.
-Ugyan már, te is tudod, hogy ez nem történhet meg!
-Igen, tudom.. De.. Akkor is félek..
-Jajj! Ne félj, nem lesz semmi baj! -mosolygott rám azzal a hihetetlenül aranyos mosolyával.
-Köszönöm! -mosolyogtam vissza.
Felálltam és elindultam a nappali felé.
-Jó reggelt fiúk! -köszöntem Jamesnek és Carlosnak.
-Jó reggelt Anne! Gyere ide, ülj le közénk! -mosolygott Carlos.
Odamentem és leültem a két fiú közé.
-Miújság? Mit csináltok? Mármint látom, hogy mit csináltok, úgy értem, hogy.. Na jó, bocs, kicsit álmos vagyok.. -vigyorogtam.
-Álmos? -csodálkozott James. -Nem aludtál?
-Nem tudtam..
-Miért? -kérdezte most már Carlos.
-Rémálmok gyötörtek.. De ezt most inkább hagyjuk.. Ha nem baj..
-Nem, dehogyis, naa, gyere ide. -ölelt át Carlos, majd James is. Mikor Carlos megölelt éreztem, hogy mindjárt elsírom magam, azonban ez James vállán következett be. Egy pár percig ott sírtam, James pedig végig szorosan ölelt.
-Ugyan, semmi baj, ne sírj! -suttogta James a fülembe. -Sejtem, hogy miről álmodtál, de nyugodj meg, nem lesz semmi baj!
-J-jó, remélem.. -szipogtam. -Kendall hol van? -jutott eszembe a kérdés.
-Ja, hát.. Elment..
-Hova?
-Hát, a szüleid elhívták egy kávézóba, hátha megtudnak egyezni peren kívül is.
-Hogy mi? -pattantam fel a kanapéról.
-Hát.. Így talán jobb lesz, nem?
-Nem! Mert mivan ha Kendall beleegyezik abba, hogy a szüleimmel menjek? Mert ha már ennyi év után felkutattak, akkor csak nem lehet velük megegyezni..
-Ugyan már! Kendall soha nem hagyná, hogy velük tarts! És mi se! -jött be Logan is a nappaliba. -De abban van valami igazság, hogy nem fogják annyiban hagyni.. De ez persze nem azt jelenti, hogy náluk fogsz lakni!
-Igazad van! Ezt nem hagyhatom! -azzal az ajtó felé vettem az irányt, fölkaptam a kabátom és kirohantam az ajtón.
-ANNE! NEM ÚGY ÉRTETTEM! GYERE VISSZA! -kiabált utánam Logan.
-ANNE! VÁRJ! -kiabálta James is.
-Igen? -fordultam meg.
-A kávézó címe.. Starwalk sétány 3.
-Ó.. Kösz.. -igen, ez egy rendkívül jó ötlet volt.. A cím.. Anélkül hova mehettem volna.
-VIGYÁZZ MAGADRA!! -mondta Carlos, majd Logan is.
Igen, tudom, sokat "szaladgálok", de hát ha egyszer kell.. Akkor nincs más választásom..
Szóval körül-belül egy negyed óra alatt oda értem. A kávézó ajtaja előtt álltam vagy egy percig, majd egy nagy levegőt vettem és bementem. Az épület két emeletes volt, és mivel az elsőn nem találtam meg őket, így hát elindultam felfele. Ott miután körül néztem, hatalmas meglepetés ért. Ott ültek a szüleim, Kendall és.. Sophie.. Meg David..

-Sohpie? David? Ti.. Ti mit kerestek itt? -indultam el feléjük.
-Anne! -lepődött meg David. -Te mit keresel itt? Nem kéne most itt lenned..
Ötük közül csak David bírt megszólalni.. A többiek mind megdöbbentek.. David is, de ő nagy nehezen ki tudott nyögni valamit..
-Mi az hogy nem kéne most itt lennem? Inkább neked meg Sophienak nem kéne itt lennie.. Mi folyik itt? Kendall? Kérlek.. -mondtam szinte már könyörögve.
-Ömm.. Ne tőlem kérdezd, nem az én feladatom elmondani.. Sajnálom, elmondtam volna, csak hát idejöttél.. Szóval most inkább ülj le közénk és szerintem a szüleidet kérdezd..
-Jól van. -ültem le Kendall mellé. -Szóval akkor mi folyik itt?
-Hát.. -kezdte Sophie. -Ezt elég nehéz elmondani, de nem titkolhatjuk örökké.. Anne! Tudom ezt most nehéz lesz megemésztened, de kérlek próbáld meg feldolgozni! Tudom, hogy nehéz lesz, de..
-Csak mond már lécci! Megöl a kíváncsiság! -vágtam közbe.
-Jó, szóval.. David és én neked.. Neked.. A.. Segíts már David..!!
-Ajj Sophie.. Soph és én a tesóid vagyunk! Mi hárman tesók vagyunk! -mondta David.
-Mi..? Te-tesók? Ezt meg hogy érted..??
-Úgy, hogy testvérek vagyunk.. Hogy máshogy érthetném? -mondta David idegesen.
-De hát.. Az lehetetlen.. Titeket is kiraktak mikor megszülettetek?
-Nem.. Mi velük éltünk egy ideig, csak aztán kezdtünk felnőni és úgy döntöttünk, hogy elköltözünk, de nem volt elég pénzünk 2 új lakásra, így egybe költöztünk. Igazából a szüleink akartak pénzt adni, de mi meg nem akartuk elfogadni, mondjuk ők meg azt nem akarták, hogy elköltözzünk, főleg, hogy én.. Na mindegy. Szóval. Már régebben említették, hogy van egy tesónk, csak őt beadták árvaházba. Ezért mi haragudtunk is rájuk, mert nem tudtuk, hogy ezt miért tették és akkor minket miért nem adtak be. De ezt már nem árulták el.. A lényeg, hogy egyszer meséltünk nekik rólad és mutattunk rólad képet és akkor kezdtél nekik ismerős lenni és utána jártak és kiderült, hogy te vagy a lányuk, vagyis a mi testvérünk..
-És ezt mióta tudtátok? -kérdeztem totál meglepve.
-Hát körül-belül azóta mióta beállítottak hozzátok..
-És miért nem mondtátok?
-Mert gondoltuk, úgyis elmondják ők és nincs értelme az előtt felkavarni téged! Sajnáljuk, ezt mi sem így akartuk! De azért remélem ettől még nem változik meg köztünk semmi!
-Nem, dehogyis, ez nem a ti hibátok! Hogy tehettétek ezt? -intéztem ezt a kérdést most már a szüleim felé. -És engem miért kellett kirakni? Ha őket nem..??
-Mert, akkor még fiatalok voltunk és nem álltunk készen a gyereknevelésre!! -fogott bele az apám a magyarázkodásba.
-Húha, ez nem semmi, 2 évvel.. Micsoda nagy idő.. -gúnyolódtam.
-Jó.. Lehet, hogy nem ez az igazi ok, de..
-AKKOR MI? MOST MÁR NE JÁTSSZÁTOK VELEM A HÜLYÉT LÉGYSZÍVES!! -csaptam az asztalra dühömben.
-Jól van, nyugalom.. A valódi ok az, hogy.. Huhh.. Akkor apáddal nagyon rosszban voltunk és pont akkor voltam veled terhes és nem akartuk, hogy az legyen, hogy ha elválunk, akkor abból is vita legyen, hogy kié legyen a gyerek.. Mert az a te károdra ment volna!! -mondta az anyám.
-Az én káromra? Ez most komoly? DE HÁT ÍGY IS AZ ÉN KÁROMRA MENT! Nem tűnt fel?
-Sajnálom!! -mondta az anyám.
-Sajnálod? Ennyi? Ennyi telik tőled? Egy sajnálom? Hát akkor tudod mit? Soha, de SOHA nem fogtok nyerni abban az átkozott perben és soha nem megyek hozzátok vissza! Menjetek csak vissza a szép kis életetekhez! De ne csodálkozzatok, ha ezek után a maradék két gyereketek sem fog veletek szóba állni! Mert ha 17 év után egy anyától és egy apától annyi telik, hogy "sajnálom", akkor az nem való szülőnek.. Hát én is nagyon sajnálom..!! -azzal fölálltam és felvettem a kabátomat indulásra készen. -Jössz Kendall?
-Megyek. -válaszolta Kendall. Éreztem a hangjából, hogy velem értette egyet (mint eddig mindig) és csak most tűnt fel neki igazán, hogy a szüleim túllőttek a célon. Szerintem ő sem érti, miért is kerestek fel.
-Ja és amúgy azt sem értem, hogy miért nem kerestetek? Ugyanis ez csak a véletlen műve, hogy rám találtatok. Semmi másnak nem köszönhető. Ha nem ismertem volna meg Sophiet, akkor soha nem is találkoztunk volna. -tettem még hozzá.
-De hidd el, kerestünk! Sokat! És nem a véletlennek, hanem a szerencsének köszönhető, hogy megtaláltunk! Végre! -mondta az apám.
-"Végre".. -javítottam ki. -Szia Soph, szia David, köszönöm, hogy elmondtátok, remélem még tudunk majd beszélni és ki tudunk majd alakítani egy testvéri viszonyt! Én személy szerint nem haragszom rátok egyáltalán! Mert ti őszinték voltatok!
Épp hogy megtettünk egy pár lépést, amikor David szólt utánunk.
-Várjatok! -mondta.
-Igen? -fordultunk vissza szinte egyszerre Kendallel.
-Mi is mehetünk veletek? -kérdezte Sophie.
-Ne, kislányom, kisfiam, ne menjetek, kérlek maradjatok itt velünk! -mondta Sophnak és Davidnek a.. anya.. -Kérlek..
-Fiam! Lányom! Ne menjetek! -mondta a..... apa is.. -Legalább ti ne!
-Sajnálom.. -mondta David.
-Majd ha átgondoljátok a dolgokat és őszintén bocsánatot kértek Annetől valahogyan és megbántok mindent, akkor jelentkezni fogunk!! Addig is sziasztok!! -mondta Soph is.
Azzal elindultunk négyen egyenesen le a lépcsőn, ki az ajtón a hideg, őszies utcákba.. A háború ezennel kezdetét vette.. Mindannyian tudtuk, hogy most nehéz lesz és mindenkinek be kell majd vetnie minden erejét, hogy a másiknak segítsen! Hogy támogassuk egymást! Tudtuk, hogy a szüleink nem hagyják annyiban és mindent a BTR-re fognak kenni.. Egyszerűen éreztük..

13. fejezet: Menekülés az igazság elől

Sziasztok! :)

Megvan a 3000 oldalmegjelenítés, amit nagyon köszönök nektek! :) A 12 feliratkozót is nagyon köszönöm, remélem mind a 12-en olvassátok! :) Meg remélem azért azok is olvassák akik nincsenek feliratkozva! :) Na jó, nem dumálok tovább, jöhet az új rész :) Remélem tetszeni fog, majd írjatok lécci komit vagy pipáljatok, köszönöm! :)

*

Emlékeztek még a szülinapomra? És arra ami utána történt? Na igen.. Ha azt hiszitek, hogy csak álmodtam, akkor higgyétek el, én szerettem volna a legjobban, ha csak egy álom lett volna.. De nem az volt.. Sajnos nem álom.. De akkor most elmesélem, hogy pontosan mi is történt.
-Mi vagyunk a szüleid.. -mondta sírva a nő.
A srácokkal egyszerre maradt tátva a szánk.
-Te-tessék? Mi az hogy a szüleim? Ez most csak valami vicc ugye? Ez egyértelműen egy vicc.. Haha.. Április bolondja? Vagy vagy igeen, halloweeni tréfa, ugye? Ugye így van? Csak egy halloweeni tréfa!! -mondtam totál kétségbeesett hanggal. De sajnos nem jött be.. Ugyanis mutattak egy papírt, ami egyértelműen kimutatta, hogy ők a szüleim.. Én meg a lányuk.. Vagy tízszer átnéztem azt a lapot, de mind a tízszer ugyanaz volt rajta.. Sajnos nem változott rajta semmi.. Az nem lehet. Nem lehet, hogy ők a szüleim. Az képtelenség. Lehetetlen..

Félrelökve mindenkit rohantam ki az ajtón egyenesen a vakvilágba.. Nem tudtam merre szaladjak, de sok gondolkozási lehetőségem nem volt, mivel Kendall egy "ANNE!!" felkiáltással utánam eredt. Percenként hátranéztem, mert mindig úgy éreztem, hogy Kendall nem sokára elkap. Már vagy egy öt perce futkostunk föl-alá, ám eredménytelenül, amikor egyszer csak felcsillant a szabadulás lehetősége. Egy kis, szűk utcával találtam szembe magam, de nem tértem be egyből, hanem félrevezettem Kendallt egy másik sötét utcába és mikor odaszaladt én a falra tapadtam, mint egy pióca, majd miután már messze volt tőlem én kiszaladtam egyenesen be abba a bizonyos kicsi, szűk utcába. Addigra már elfáradtam nagyon a "hajszában" és lassan sétálgattam előre. Az utcában házak sokasága volt mindkét oldalamon és néha egy-egy ember kukucskált ki az ablakokon, azt figyelve, hogy mit keres itt egy levegő után kapkodó 17 éves lány.. Na mindegy is, a lényeg, hogy jó kis hely volt, olyan csendes és nyugott. Beletelt vagy tíz percbe míg az utca végére értem, de azt hiszem megérte, mert ott egy gyönyörű rét tárult elém, amit egy erdő övezett körül. Az erdő az ősz barna, sárga, piros, narancs és sötétzöld színeiben tündökölt. Egy pár levelet a rétre fújt az ősz lágy szellője, ettől is tűnt olyan hangulatosnak. Bár nem csak tűnt, az is volt. Egy ilyen helyen mindenki könnyen kiüríti a fejét és amíg itt van, addig elfelejt mindent. Én is ezt akartam, de nem tudtam. Nem hagytak nyugodni a gondolataim.. Az hogy most mi lesz? És miért jöttek ide a szüleim 17 év után? És mi van, hogy ha elakarnak vinni magukkal? Azt nem tehetik.. Én nem akarok velük menni.. Sőt! Nem akarom őket soha többé még csak látni se!
Leültem a rét közepére és ezeken töprengtem. Már eltelhetett vagy egy óra, amikor egyre erősödő hangokat kezdtem hallani. Mintha az én nevemet kiabálták volna. Egyszer csak a rét elején egy alakot pillantottam meg. Carlos volt az.
-ANNE! -kiáltotta örömében. -Végre hogy megvagy! Mégis hogy képzelted ezt az egészet? Halálra aggódtuk magunkat miattad..!!
Carlos elindult felém, de én ezt nem hagyhattam. Nem akartam haza menni. Még nem.
-NE! NE GYERE! -ordítottam kétségbeesetten. -MARADJ OTT! KÜLÖNBEN ELSZALADOK, EGYENESEN BE AZ ERDŐBE ÉS AKKOR NEM FOGTOK TUDNI EGY HAMAR MEGTALÁLNI!!
-Jó, jó nyugi Anne..!! Csak hadd.. Te sem akarhatsz örökké itt maradni!
-Nem is! De most még nem akarok hazamenni! Még maradni szeretnék! Kérlek hagyj magamra!
Amint kimondtam az utolsó szót, valaki hirtelen megragadott hátulról. A karjait a derekam köré csavarta és ezzel egyben a kezemet is lefogta, hogy ne tudjak szabadulni.
-Nem hittem, hogy egyszer majd vadászni kell rád.. De hát ezt is megéltük.. -mondta a hang.
-ÁÁ, ERESSZ EEEEEEEL!! ENGEDJ EEEEL!! HAGYJATOK BÉKÉN! MENJETEK INNEN! -kiáltottam torkom szakadtából, de a "támadóm" szorítása nem lazult.. Persze nem szorított erősen, csak annyira amennyire szükség volt.. Már pedig hozzám nagy erő kellett..
-Csssss, nyugodj le, nem akarunk bántani, csak haza szeretnénk vinni! Semmi baj nincs, csak kérlek nyugodj le! -mondta lágy, nyugtató hangon a lefogóm. Egy pár perc elteltével elkezdett lazítani a fogáson és lassan maga felé fordított, de a kezemet még mindig fogta. Pontosabban a csuklómat. James volt az.. Gondolhattam volna, hisz ő a legizmosabb négyük közül.. -Jobban vagy Anne? Lenyugodtál? -kérdezte.
-Nem! Nem vagyok nyugodt! Azonnal engedd el a csuklóm! Nem érted? Beszéled a nyelvünket? Netán süket vagy?
-Gúnyolódhatsz Anne, de akkor sem foglak elengedni! Hiába ráncigálod a kezed, akkor sem fog összejönni! Na jó.. Most lett elegem.. Ha így nem jössz, akkor más módszerhez kell folyamodnom.. -azzal felkapott a vállára és elindult hazafele. Egész úton ütögettem a hátát és próbáltam leszállni róla, de mind hiába.. Reménytelen volt, James győzött, sikerült hazavinnie.. Igaz kisebb kínok árán, de sikerült neki..
Otthon Kendall fogadott és nagyon dühös volt.. Le is szidott rendesen és azt hiszem most nem fog hozzám szólni egy ideig.. Még csak egy kisebb mosolyt sem kaptam..
-Anne.. -kezdte.. a.. anya.. -Remélem kimozogtad magad, mert ha igen, akkor mondanék valamit..
-Te meg remélem kiörülted magad, amíg élted a gyönyörű kis életed nélkülem.. -vágtam vissza flegmán. Ha ő így, akkor én is..
-Jól van, félretéve a szemtelenséget.. Szeretnénk, ha velünk jönnél! Mert hisz..
-MI? MI AZ HOGY VELETEK??? ELMENT AZ ESZETEK?? MIT VÁRTOK?? HOGY MAJD 17 ÉV UTÁN CSAK ÍGY IDEJÖTTÖK EGY "HAZAVINNÉNK KICSIKE, PICIKE, IMÁDOTT LÁNYUNK" SZÖVEGGEL ÉS ÉN MAJD A NYAKATOKBA UGROM, HOGY "PERSZE, HOGYNE DRÁGA ÉDESANYÁM ÉS APÁM"? VAGY MI? EZT VÁRTÁTOK? -ordítottam.
-Jól van Anne, nyugodj le kérlek, én tudom, hogy nehéz és teljes mértékben neked van igazad, de azért ne ordibálj légyszíves. -mondta Kendall. Érdekes módon ilyenkor bezzeg mégis hozzámszól.
-NEM KENDALL! NEM NYUGSZOM LE! ÉRTED? TUDOM, HOGY TE MINDENT MEGTESZEL ÉRTEM MEG SZERETSZ MEG BLABLABLA, DE NEM FOGOK NYUGODT LENNI ERRE A SZITUÁCIÓRA! TUDOM, HOGY TE CSAK A LEGJOBBAT AKAROD NEKEM, TUDOM, TUDOK MINDENT, DE EZ ENGEM PERPILLANAT NEM KÜLÖNÖSEBBEN ÉRDEKEL! MERT NEM FOGOK HAZAMENNI KÉT VADIDEGEN EMBERREL, AMIKOR 17 ÉVEN KERESZTÜL -MÁR BOCSÁNAT, DE- SZARNAK A FEJEMRE, AZTÁN BEÁLLÍTANAK, HOGY "JUPÍÍÍÍÍÍ, MENJÜNK HAZA ÉS LEGYÜNK EGY NAGY BOLDOG CSALÁÁD"..!! Mert ez annyira összejöhet nem??
Azzal elviharzottam egyenesen fel a szobámba, de annyit még hallottam, hogy a srácok bocsánatot kérnek a "szüleimtől".. Mintha nekik kéne bocsánatot kérniük.. Ja.. Hát ki másnak? Nekem, nem? Mert ordibáltam? Mert elmondtam az igazat, ugye? Jó, igaz Kendallel kicsit durva voltam, vele nem kellett volna ilyennek lennem, de kitört belőlem  a düh és.. És.. Nee.. Nee.. Én.. Én.. Nem akartam megbántani Kendallt.. Egy.. Egy.. Szörnyeteg vagyok..
Este -mivel az egész aznap hátramaradt napot végig sírtam- Kendallhez tartottam..
-Szia.. Bejöhetek? -kérdeztem ezúttal csendesen.
-Ha nagyon muszáj.. -mondta kissé megsértett hangon.
-Ne haragudj, nem akartam se elszökni, se ordibálni veled.. Csak tudod nagyon ideges lettem, hogy beállít két idegen ember és közlik, hogy ők a szüleim és hogy elakarnak vinni.. Mert én nem akarok elmenni.. Én itt akarok maradni veletek..
-Jó, Anne.. Én nem haragszom, csak légyszíves máskor ne tegyél ilyen hülyeségeket, hogy elrohansz! És tudom, hogy nem akartál megbántani, megértelek! Mi is szeretnénk, hogy maradj, de sajnos ezt nem biztosíthatjuk neked.. Hisz ők a szüleid, a bíróság lehet, hogy ezt..
-Milyen bíróság? -kérdeztem meglepődve.
-Ja igen.. A per..
-Per?
-Pert indítanak a szüleid, hogy elvigyenek téged..
-Mi? De hát ezt nem tehetik!! Hisz csak figyelembe veszik, hogy ők még születésem után beadtak egy árvaházba és ti gondoztok engem. Igaz, hogy még csak egy rövid ideje, de akkor is.. Mondd hogy nem tehetik? -rogytam le az ágyra és kezdtem el sírni. Kendall odajött hozzám és leült mellém.
-Ne aggódj! Nem hagyjuk, hogy elvigyenek! Mindent megteszünk, hogy itt maradhass! Az összes vagyonunkat is odaadnánk érted! -ölelt át majd felemelte a fejem, megfogta az arcom és megcsókolt. Most először. És most nem zavart meg senki. Nagyon.. Jó volt..

-K-köszönöm.. -néztem rá az ámulattól nagy és kerek szemeimmel.
-Ne köszönd! Most inkább menj és aludj egyet! Majd még holnap folytatjuk ezt a beszélgetést! -mosolygott majd átölelt.
-Jóéjt! -öleltem szorosan vissza.
-Ja és szerintem menj be Jameshez is! Beszélni szeretne veled! -mondta még  Kendall, majd kimentem és elindultam Jameshez.
-Szia, Kendall mondta, hogy beszélni akarsz velem. -kérdeztem egy kissé sértődött hangon és nem is néztem nagyon a szemébe, mert egy kicsit haragudtam rá az elfogás miatt..
-Anne! De jó hogy jössz! Igen szerettem volna, gyere be! Foglalj helyet! -mutatott rá egy székre.
-Kösz.
-Szóval.. Csak annyit akartam, hogy sajnálom, hogy úgy letámadtalak hátulról, de nem tehettem mást! Tényleg, csak a te érdekedben tettem! Mégsem hagyhattuk, hogy ott maradj!
-Jó, jó, igazad van és én is bocs, hogy elszaladtam, de váratlanul ért ez az egész..
-Nem gond, hidd el megértem! De együtt meg fogjuk oldani! -odajött hozzám, én felálltam és szorosan megöleltük egymást és egy ideig el sem engedtük a másikat, majd kb egy fél perc elteltével elköszöntünk egymástól és elmentem a szobámba aludni.

12. fejezet: Szülinap egy váratlan "meglepetéssel"

Elérkezett a szombati nap.. Irtózatosan izgultam, a hasamban megállás nélkül repkedtek azok a bizonyos pillangók.. Nagyon vártam már a délutánt, semmi másra nem tudtam gondolni. Pár órával később Kendall jött be a szobámba.
-Indulhatunk? -mosolygott. -Wow! Nagyon szép vagy, nagyon jól nézel ki!
-Úú, köszönöm. -pirultam el. -Igen, indulhatunk.
Egy világos karamell színű farmer volt rajtam, amin többféle színű foltok ékelődtek és a felsőm pedig egy fehér ing volt, amit betűrtem a gatyámba. Egy halvány lila, telitalpú cipőt vettem fel, a csuklómon pedig egy ezüst karkötő díszelgett, a nyakamban pedig egy baglyos nyaklánc. Életemben először smink is volt rajtam, ebben Sophienak a segítségét kértem, mert ugye még életemben nem sminkeltem. Sophie azt mondta, hogy szerinte a halvány rózsaszín rúzs áll jól nekem, így hát olyat kentem fel plusz még szempillaspirált és fekete szemtust.

Kendall nagyon édes volt, mert le se bírta rólam venni a szemét. De ezt nem egoizmusból mondom, hanem szó szerint végig engem nézett, míg le nem értünk a földszintre. Leérve észrevettem, hogy mindenki ott volt.. Mintha ránk vártak volna.. Érdekes.. Mikor eléjük értünk, abbahagyták a beszélgetést és ránk szegeződött a tekintetük. 

-Wow! -mondták szinte egyszerre. -Anne! Fantasztikusan nézel ki!

Mind a hárman csodálkoztak, mert még sosem láttak így. Hát igen.. Mindent megtettem azért, hogy az első randimon ne úgy nézzek ki, mint aki régen voltam.. Most már egy új ember vagyok, új érzésekkel és új stílussal! Wow.. Csak most esett le.. Egy világsztárral, akit már régóta imádok és aki mindig is a példaképem volt, azzal randizok.. Vele van az első randim.. Azta!

-Köszönöm szépen, nagyon édesek vagytok! -mosolyogtam rájuk. -Érzed James? Ez a parfüm nem vér szagú! Érezni?

-Hmm, érzem és azt is érzem, hogy ez sokkal jobb, mint a vérszagú parfüm.. De hát az azért olyan, mert halloweenre van kitalálva! De a te parfümöd.. Nagyon jó illatú, csoda, hogy még nem tapadtam rád! -mosolygott. -Kendall, remélem tudod, hogy te egy iszonyú szerencsés srác vagy! Egy gyönyörű, kedves, édes lánnyal randizol, aki ráadásul imád téged! Nehogy elhalaszd! Bűn lenne elhalasztani egy ilyen lányt!

-Nem fogom, James, nem fogom! Hülye lennék! -válaszolt Kendall.

Nem tudtam mit mondani.. Pirultam.. Annyira édesek!! Carlos meg Logan csak bólogattak James szavaira. 

Kocsival mentünk és útközben beszélgettünk. Kendall nagyon vicces és jófej, egész úton szakadtam a röhögéstől a hülyeségein. Mikor odaértünk, megvettük a jegyeket, a popcornt és az üditőket, majd beültünk a moziba. A film másfél órás volt, totálisan megérte, nagyon jó film volt! De az volt a legjobb, hogy Kendall körülbelül a film közepe fele, átkarolt. És onnantól kezdve úgy néztük végig a filmet. Annyira aranyos. Nagyon boldog lettem. 

*

Másnap reggel 10-kor keltem és mikor a fürdőszoba felé tartottam, arra lettem figyelmes, hogy a srácok nincsenek a szobáikba. Furcsálltam, mert körül-belül ők is ilyenkor szoktak felkelni. Gyorsan fogat mostam, megigazítottam a hajam, felöltöztem és elindultam lefele. Mikor leértem, csak akkor esett le, hogy milyen nap is volt aznap.. Aznap volt a szülinapom.. A srácok pedig úgy tűnik ezt nagyon is észben tartották és ezért keltek fel korábban. Az asztalon egy "Boldog Szülinapot, Anne!" feliratú torta hevert, amin 17 gyertya üldögélt. El sem tudtam hinni.. Én elfelejtettem a születésnapom, de ők emlékeztek.. Tényleg mindenre odafigyelnek, hogy ne bántsanak meg és hogy mindig boldognak lássanak! Ezt nagyon értékelem bennük! 

Mikor megláttak a lépcsőfordulóban, elkezdték énekelni a "Happy Birthday To You"-t én meg majdnem elsírtam magam.

-Úristen! El sem hiszem! Nem is tudom mit mondhatnék! Köszönöm nagyon! -kezdtem mikor befejezték a dalt. -Annyira aranyosak vagytok, köszönöm! Pedig én el is felejtettem, hogy ma van a szülinapom, de ti.. Wow! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! De nem kellett volna!

-Ugyan már! Ez alap! És ne mondd, hogy nem kellett volna, mert kellet! -kacsintott rám Carlos. -Na, gyere ide, ajándékosztáás vaan!!

Odamentem. Az első ajándékot Logantől kaptam, ami egy irtózatosan jó kék ruha volt, aminek a hátán keresztbe volt a pánt. Egy X alakban, irtó jól nézett ki. Plusz kaptam még tőle egy arany színű nyaklánc órát is. Nagyon szép volt az is! Aztán James következett. Tőle a kedvenc írómtól kaptam 2 könyvet, később el is olvastam őket és irtó jók voltak, imádtam! Jamestől még kaptam egy olyan gyűrűt is, ami egy kígyót ábrázolt, ahogy tekeredik az ujjam körül. Carlostól egy híres csokiválogatást kaptam (Isteni volt, alig mertem őket megenni!!) és egy iPod minit! Wow! Nagyon durva, mi? Nagyon örültem minden ajándéknak! Kendalltől kaptam egy nagyon nagyon király magas talpú cipőt és egy.. Na jó ezt most tuti nem fogjátok elhinni, de egy.. Bár az eddigi ajándékok után ez sem lehet olyan meglepő, de egy telefont.. Nagyon király telót kaptam tőle, még soha életemben nem volt telefonom (meg egyik se ezek közül az ajándékok közül!)! A lényeg, hogy még soha életemben nem kaptam ilyen jó ajándékokat! Nagyon örültem nekik, de annak még jobban, hogy emlékeztek a szülinapomra és hogy velük ünnepelhettem meg! De még egy ajándék hátramaradt. Kendall elővett egy gitárt, az ölébe vette és elkezdett rajta játszani, majd később ehhez egy dal is csatlakozott. Írt nekem egy dalt! Igen, tudom, hogy megint, de ez egy nagyon édes dal volt! 

http://www.youtube.com/watch?v=5wBf_6FXuLk

-Jajj, köszönöm szépen Kendall, imádom!! Nagyon nagyon jó lett, nagyon szép szám! Édes vagy nagyon! -odamentem hozzá, átöleltem és egy puszit nyomtam az arcára, amit ő viszonozott. 

Utána még egy ideig ünnepeltünk, majd leültünk a nappaliba beszélgetni. Ez volt életem eddigi legjobb és legigazibb szülinapja. Még mindig beszélgettünk, amikor csöngettek. Logan ment az ajtóhoz, hogy kinyissa. Csak az volt a fura, ami ezután történt..

-Ömm, Anne.. Téged keresnek! -szólt Logan.

-Engem? -csodálkoztam.

-Igen, gyere!

Felpattantam és odasétáltam az ajtóhoz. Ott két felnőtt ember állt, egy nő és egy férfi. Nem értem mit akarhattak tőlem, hisz még életemben nem láttam őket. Logan ott maradt velem, hogy ha esetleg valami történne, akkor tudjon segíteni. 

-Öö, jó napot! Segíthetek? -kérdeztem udvariasan.

-Anne? Te vagy az? Istenem, de megnőttél.. -mondta válaszul a nő, majd könnyek kezdtek gyülekezni a szemében.

-Tessék..?? Honnan tudja a nevemet?? És ki maga?? Ismerjük egymást??

-Anne.. Huhh.. Ezt nem egyszerű elmondani.. Én.. Én vagyok az anyád.. Ő pedig itt -mutatott a férfira maga mellett.- az.. Az apád.. Mi vagyunk a szüleid.. 

11. fejezet: A buli

Új külső! :)
Mivel itt az ősz (jó tudom, már kb egy hónapja), ezért gondoltam kell egy kis őszies hangulatot keltő külső! :) Remélem tetszik nektek! :) Igazából próbáltam berakni saját készítésű képet háttérnek, de sajnos nem tudtam, mert nem engedi, mert túl nagyok.. :( (Tudni kell rólam, hogy imádok fotózni és ezért gondoltam, hogy sajátot rakok be, de sajnos nem jött össze.. :( Na mindegy, remélem így is tetszik! :)) Na de most jöhet a blog:

-Sziasztok! Köszöntök mindenkit a Big Time Rush halloweeni buliján! Kaját és innivalót találtok ott jobbra az asztalon, később pedig egy kis meglepetésben lesz részetek Anne -itt mellettem- és Kendall -a másik oldalamon- által! Ha valaki szeretné, hogy a kedvenc számát vagy bármilyen számot, amit szeret lejátsszuk, akkor csak jöjjön ide a DJ pulthoz és mi teljesítjük a kívánságát. -mondta Logan a mikrofonba. -És most kezdődhet a buli, érezzétek jól magatokat!! HÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!
-VÁRJATOK! -vettem ki Logan kezéből a mikrofont. -Még mielőtt elindulna a zene, csak annyit mondanék, hogy a tombolákat körül-belül egy óra múlva sorsoljuk ki, de előtte lesz egy jelmez verseny, amiben a 3 legjobb jelmez gazdája értékes ajándékot nyerhet! Köszönöm a figyelmet, jó szórakozást!
Na most akkor tisztázzuk. Szóval. Ez egy halloweeni buli, amiben mindenkinek valami halloweeni jelmezben kellett jönnie. Mivel nálunk Amerikában minden évben ünneplik a halloweent, ezért gondoltuk, hogy a halloweeni buli egy remek ötlet lenne. Most a BTR háza tele van ilyen jellegű (ez az ünnep jellegű) díszekkel és "szörnyekkel" (a bulizók jelmezben) és irtó jól néz ki. Most őszintén bevallom, nem volt egyszerű kiválasztani a 3 legjobb jelmezt.. Mert hihetetlenül jó jelmezek voltak..
-Szia Anne! Nagyon király a jelmezed! -jött oda hozzám James.
-Köszi, neked is irtó jó! A cuki, de félelmetes zombiiii! -válaszoltam.
-Igeeeen, köszi! -nevetett. -Te meg a gyönyörű, de ijesztő vámpíííír!
-Igeeeeeeeeeeeeeen! Vigyázz, mert megharaplak! Jó lehet a véred, finom az illatod!
-Áá, ez csak az új "halloweeni álom" nevű parfüm.. Elvileg vérszerű szaga van, én nem éreztem, ezért azt hittem, hogy átvertek. De úgy látszik tévedtem! Talán hatással van rád?
-Haha! -nevettem. -Igen, nagyon is hatással van rám! Grrr!
Azzal egyszerre felröhögtünk, majd James megfogta a csuklóm és behúzott a tánctérre, ahol eszeveszetten kezdtünk el ugrálni a "Gangnam Style"-ra. Közben Logan, Carlos és Kendall is csatlakozott hozzánk. Nem sokkal később Sophie-t vettem észre a tömegben. Elindultam felé és mikor odaértem megszólítottam:
-Szia Sophie..
-Anne! Szia! -ölelt át. -Hogy vagy? Ugye nem haragszol a múltkoriért?
-Mármint mikor Daviddel elmentetek? Én nem, én attól féltem, hogy te haragszol rám és mikor észrevettelek, akkor gondoltam, hogy beszélek veled.
-Én? Én nem haragszom, miért haragudnék? Én is attól féltem, hogy te haragszol.. De ha te sem, akkor jó, hagyjuk is a témát szerintem!! -mosolygott rám. -Hallom kibékültetek Daviddel és most jóbarátok vagytok!
-Igen, nagyon örülök neki, hogy meg tudott nekem bocsátani! -mosolyogtam vissza. -Nem megyünk be ugrálni? Szeretem ezt a számot!
-Juuuuujj, én is imádom! Menjüünk! -azzal behúzott a tánctér közepére.
Mikor a szám véget ért Logan szólt a mikrofonba.
-Sziasztook emberek! Látom jól érzitek magatokat, kaját is esztek bőven! Na meg isztok is! De remélem még nem vagytok túlságosan tele, mert most jön a meglepetés! Benne vagytok, hogy megtudjátok mi az? -a közönség egyszerre ordított fel, hogy "igeeeeeen". -Hát ez akkor elég egyértelmű volt, szóval most megkérem az alkotókat, hogy hozzák be a meglepit! Anne, Kendall!
-Hozzuk! -mondtuk Kendallel.
Kiszaladtunk a konyhába és kinyitottuk a hűtőt. Pont szembe velünk volt az "alkotásunk", amire ha őszinte akarok lenni, büszkék voltunk! Nem nagy dolog, de attól még büszkék voltunk rá!

IGEEEEEN!! JÓL LÁTJÁTOOOOOK!! EGY TORTAAAAAAA!! Cuki lett, mi? Nekem tetszik!
-Nyammi.. Ezt most úgy felfalnám.. -mondtam Kendallnek.
-Csak nyugi! Már csak percek kérdése és.. FALHATJUUUUUUK!!!!! -nevetett.
-JEEEEE!! -röhögtem én is.
Megfogtuk és kivittük tortát.. Illetve csak próbáltuk.. Ugyanis egy kisebb akadályba ütköztünk.. Emberek.. Emberek mindenütt.. Igen, akármilyen vicces is, ez tényleg egy nagy problémát jelentett.. Na jó, tényleg vicces egy kicsit.. Képzeljétek el, hogy megyünk, megyünk és egyszer csak HOPP a torta repül egyenesen bele valakinek a képébe.. Az vicces lenne! Na jó, de most gondoljunk a valóságra! Szóval.. EMBEREEEEK!!
-Na és most mi legyen? -kérdeztem Kendalltől.
-Hát nem is tudom, mondjuk szólhatnánk az embereknek, hogy álljanak odébb..?? De ez csak egy tipp. -nevetett fel.
-Jól van na.. És túl tudod a hangosan éneklő embereket és az üvöltő zenét ordítani okoska?? -nevettem én is.
-Hát mindjárt meg tudjuk.
-Jól van, de ha miattad ejtjük el a tortát, akkor kinyírlak.
-Hahh, na azt majd meglátjuk! EMBEREEEEEEK! UTAT KÉRÜNK!
Ahogy gondoltam, senki se reagált.. Ehhez egy varázsszó kell.
-MEGLEPI VAN EMBEREK, MEGLEPIIIII!! -ordibáltam.
Egyből mindenki félreállt. Csak ki kellett mondani, hogy "meglepi" és máris mindenki "kisüketült". Hmm.. Érdekes, nem?
Elindultunk, hogy lerakjuk az asztalra a tortát, ami le volt takarva, hogy mindenkinek egyszerre legyen meglepi.
-Na! Akkor levesszük a leplet és.. -kezdte Kendall azzal megfogtuk a "leplet". -3.. 2.. 1.. -és lerántottuk. Mindenki sikítozásban tört ki. Ez alapján arra mertem következtetni, hogy eléggé nagyon örültek a sütinek. Ez nem volt meglepő, ki nem örül a sütinek?
-Na most! -kezdtem. -Szeletekre vágom a tortát, hogy mindenkinek jusson. Mivel vagytok egy páran, ezért egy kicsit várnotok kell. És igen Sophie, mindenkinek jutni fog, ne aggódj, nem maradsz ki te sem!
-Akkor jóóóó! Már megijedtem, hogy nekem nem marad.. -válaszolt Sophie.
Az én barátnőm.. Ő már csak ilyen.. De ezért is vagyunk mi barátok!! Remélhetőleg még jó sokáig azok is maradunk! ! 4 fiú mellé kell egy értelmes ember is.. Már amennyire ő értelmes.. De ő legalább lány! És amúgy nagyon jófej és kedves lány! Nagyon szeretem őt, persze csak barátilag! De hogy tisztázzuk, azért én is tudok nagyon értelmes lenni.. Ebben is hasonlítunk.
10 perc elteltével mindenki megkapta a megérdemelt torta szeletét és azt hiszem mindenki nagyon elégedett volt vele. Tényleg finom lett!
-Ez jól sikerült! -mosolyogtam Kendallre. -Köszi, hogy megcsináltad velem!
Azzal egy puszit nyomtam Kendall arcára és gyorsan odébb álltam, mert kezdtem elpirulni.
-Na jó! Most jöhet az eredményhirdetés! Anne, elmondanád a nyerteseket és a díjaikat? -kérdezte Logan a mikrofonba szólva.
-Persze, megyek! -kiabáltam oda és odarohantam a DJ pulthoz. -Na! Sziasztok! Szóval a nyertesek.. -itt megakadtam, mert arra lettem figyelmes, hogy Kendall bámul engem. Jó perpillanat mindenki engem bámult, de Kendallnek a tekintete különbözött a többiekétől.. Nem is tudom.. Mint ha valamin gondolkozna.. Valamin, amihez nekem is közöm van.. -Szóval.. Első helyezett Steve Jones, a Drakula! Gratulálunk, nagyon jó a jelmezed, kérlek gyere ide és vedd át az ajándékodat, ami egy arany színű töklámpás és egy tábla csoki. A második helyezett Ellie Stevenson, a varázslatos boszorkány! Gratulálunk, neked is nagyon jó a jelmezed! Kérlek gyere ide az ajándékodért, ami egy halloweeni ezüst nyaklánc és karkötő. -kicsit ideges voltam, mert még mindig éreztem magamon Kendall tekintetét.. Zavart.. -A.. A harmadik helyezett pedig Scarlett Johnson, a zombie! Gratulálunk, nagyon jó a te jelmezed is! Az ajándékod, amit -gondolom már tudod- itt vehetsz át, az egy halloweeni tököt ábrázoló gyűrű! Gratulálok nektek, nagyon élethűek a jelmezeitek! De mindenkinek gratulálunk, mindenki remek a jelmeze, ezért is volt nagyon nehéz a döntés.. De a buli után mindenki kap egy-egy csomag cukrot, ami egy olyan tökben lesz benne, amibe a gyerekek is gyűjtik az édességet! Érezzétek továbbra is jól magatokat!
És Kendall még mindig bámult.. Mikor már senki más nem.. Próbáltam őt elkerülni, ezért a vele ellenkező irányba indultam el, de ő utánam jött.
-Anne! -fogta meg a vállam.
-Igen..??
-Kösz a puszit, kedves volt tőled! És amúgy igen, tényleg finom lett a torta! Ja és.. -erre egy puszit nyomott az arcomra. -Van kedved táncolni?
-Öö.. P-persze, van.. -mondtam meglepődve. Bementünk a tánctérre és elkezdtünk táncolni.. Illetve én kicsit kedvetlenül és kicsit kínosnak is éreztem a szitut, mert még mindig nem értettem miért nézett úgy Kendall.. De próbáltam elfelejteni mindent és önfeledten táncolni. Aztán ez végül sikerült is, mert közben Sophie, Logan, James és Carlos is csatlakozott hozzánk.
-Sziasztok! Szia Anne! -szólt mögülem egy hang. David volt az.
-David! Szia! -öleltem meg. -Hol voltál eddig?
-Hát, dolgom volt, csak most érkeztem meg. Beállhatok táncolni?
-Persze, gyere! -megfogtam a kezét és behúztam közénk.
Mikor a buli véget ért és mindenki elment, elkezdtem rendet rakni.
-Hagyd! Majd holnap megcsináljuk, most menj aludni! -mosolygott rám Carlos.
-Rendben! Akkor jó éjt! -öleltem meg.
-Jó éjt. -ölelt vissza.
Fölmentem és elindultam Logan szobája felé, ahol jó éjszakát kívántam, majd Jameshez mentem és neki is jó éjszakát kívántam. Aztán Kendall következett. Bekopogtam.
-Bejöhetek? -kérdeztem.
-Gyere!
-Csak azt akartam mondani, hogy jóéjt és hogy még egyszer köszönöm!
-Ne köszönd, szívesen segítettem! Anne.. Várj még.. Mondanom kell valamit..
-Igen..??
-Gyere, ülj ide kérlek.. -bementem és leültem mellé az ágyra. -Csak azt szeretném mondani, hogy.. Hogy.. Hát.. Nem is tudom, hogy mondjam.. Huhh.. -fújta ki a levegőt. -Tudom, hogy azt mondtam, hogy csak barátilag szeretlek és hogy még meg kell tanulnunk megbízni egymásban.. De én azt hiszem, hogy megtanultam.. És nem bírom tovább eltitkolni, mert beleőrülök.. Hazudtam.. Hazudtam, mert szeretlek téged és nem csak barátilag.. Tudom, hogy a fiúk ezt nem szokták így bevallani meg nem szoktak ilyen érzelgősök lenni, de már bűntudatom volt és ezen túl kellett esnem.. Szóval.. Mit szólnál, ha elfelejtenénk minden hülyeséget és megpróbálnánk randizni? De persze elfogadom, ha nem, csak..
-Igen! Mármint, persze és szívesen megpróbálom! De ezt most nem csak miattam mondtad ugye?
-Nem, tényleg így érzek..!! Akkor mi lenne, ha mondjuk elmennénk moziba szombat délelőtt? Neked az hogy tetszene?
-Nekem bejönne! -mosolyogtam. -És köszönöm, hogy ezt be merted vallani! Ezt értékelem nagyon!
-Ugyan már.. Nagyon gáz volt? -ijedt meg.
-Nem, dehogyis, egyáltalán nem volt az!! -nevettem fel.
-Akkor jó! -mosolygott. -Jóéjt! Aludj jól! Álmodj rólam. -nevetett.
-Ohhh, ki másról?!-nevettem fel én is. -Na akkor szia!
-Szia!

10. fejezet: Békülés

Sziasztok! :)

Csak annyit szeretnék mondani, mielőtt elkezditek olvasni az új részt, hogy belegondoltam, hogy lehet, hogy valakinek túl depis (nem találtam jobb szót) a blogom és tudom, hogy sok rossz történik benne és ne haragudjatok érte, próbálok már végre vidámakat is írni, de nekem most már egy ideje nehéz nagyon az életem és elég sok benne a rossz dolog is és itt kiírhatok magamból mindent! De ha ez valakit zavar, akkor nyugodtan szóljon, meghallgatok mindenkit és figyelemben tartom, ha leírod a véleményed, hogy szerinted ez így nem jó, legyen vidámabb! Lesz is, csak az eleje egy kicsit.. Hát.. Nem jött össze túl vidámra.. De a főszereplő élete fokozatosan fog javulni, de néha át kell esnie pár nehéz dolgon is. Tényleg ne haragudjatok, azért remélem ez nem jelent sokaknak gondot, remélem attól még tetszik nektek! :) Ha nem az se baj, elfogadok negatívat is vagy hogy ha van valami, amit szerinted máshogy kéne írnom vagy változtatnom kéne akkor csak szólnod kell és én megpróbálom! J

*

Az élet néha szívás. Vannak akik azt hiszik, hogy tökéletes az életük és nincs benne semmi rossz. Mint régen az aranykor. De nem tudhatják, hogy mit hoz a jövő.. Lehet, hogy most még fényűzően élnek, pompás körülmények közt, de lehet, hogy tíz év múlva az utcán találják magukat, tele gonddal, bajjal és szomorúsággal.. És vannak olyanok is, akiknek az életük nagyon nehéz és fájdalmas és úgy érzik, hogy ez már soha nem fog változni.. Vesztesnek és elveszettnek érzik magukat.. Azt hiszik, hogy minden ember róluk sugdolózik a hátuk mögött és nem érzik magukat biztonságban.. Mindenért saját magukat hibáztatják és minden egyes apróság óriási sebet ejthet rajtuk.. Na ez utóbbit érzem e pillanatban én is.. Tudom, azt nem mondtam, hogy a rossz sorsúak se tudhatják, hogy mit hoz a jövő.. Jó, tényleg nem tudhatják és könnyen lehet, hogy egy hosszú vagy akár nem is olyan hosszú idő elteltével minden jóra fordul.. Ezt nem tagadom, de jelenleg én nem érzem azt, hogy minden jóra fordul majd.. Tudom, nekem kell tennem érte, mert most én rontottam el mindent azzal, hogy össze-vissza zavartam mindent és mindenkit.. Nem tudom mitévő lehetnék, de az biztos, hogy ez így nem mehet tovább!! Elrontottam mindent és ez ellen tennem is kell..!! Méghozzá minél előbb.. És nem csupán a pénz fogyta miatt, ugyanis egy szállodában lakom most, de nem is ez a fő lényeg.. Hanem az, hogy hiányzik a srácokkal eltöltött idő és bár még Daviddel is beszélnem kéne, de én Kendallt akarom választani.. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Daviddel történt csók nem jelentett semmit, csak hát.. Akkor a düh is forrt bennem és.. Ez megnyugtatott és tényleg nem használtam őt ki, csupán nem utasítottam vissza, mert bejött nekem David..  De Kendall.. Ő rengeteget tett értem és nem hagyhatom csak úgy ott egy alig ismert srácért.. Mindegy is, a lényeg, hogy beszélnem kell Kendallel..

Míg ezen járt a fejem, egyszer csak kopogtattak az ajtón.

-Hölgyem! Egy úr keresi önt! A neve.. David.. Sajnálom a vezetéknevét nem adja meg, esetleg ismerős ez a név? –a recepciós volt az. Persze, hogy tudtam hogy ki az, de nem értettem, hogy mit akar tőlem.

-Ömm.. I-igen ismerem.. Engedje be kérem! –válaszoltam neki.

Pár másodperc elteltével David lépett be az ajtón.

-Szia.. Zavarok? –kérdezte.

-Szia.. Nem.. Épp csak gondolkoztam..

-Ahha, értem.. Szeretnék bocsánatot kérni.. Tudod, sokat gondolkoztam és rájöttem, hogy hibát követtem el.. Nem kellett volna elviharzanom.. Tudod, ezt most nem úgy értem, nagyon jó volt, de megcsókolnom se kellett volna téged, mert tudom, hogy Kendallt szereted és nem kellett volna belekavarnom ebbe.. –szíven üthetett volna ez, amit mondott, de nem ütött.. Sőt inkább megkönnyebbültem, hogy nem kellett kettőjük közül választanom..!!

-Figyelj David! Én élveztem azt a csókot, de remélem neked nem esik rosszul, hogy ez így alakult.. Tudod, szerintem te találni fogsz minél hamarabb egy olyan lányt, aki jobban illik hozzád, mint én!! Ne légy szomorú miattam, nem éri meg erre pazarolni az időd! Inkább ismerkedj meg új emberekkel és előbb-utóbb megtalálod az igazit! Szerintem neked nem kell sokáig keresned, mert te egy nagyon helyes, kedves és őszinte srác vagy és ezt a lányok nagyon csípik! –mosolyogtam rá, erre ő közelebb jött hozzám és megölelt. Szorosan visszaöleltem őt, mert tudtam, neki is nehéz ez most és hogy ebbe az egészbe belekeveredett, de én ezt nem akartam.. Na, mindegy most már nincs miért ezen rágódni.

Még körülbelül egy óráig beszélgettünk, majd David hazament. Rendeztük a dolgokat és most barátok vagyunk, megadtuk egymás telefonszámát is, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot.

De most egy nagyon fontos dolgot kellett elintéznem.. Elmenni a BTR házához.. Kimondhatatlanul féltem attól, hogy mit fognak mondani, hogy mit fognak szólni, hogy két hét elteltével megjelenek végre náluk.. Elindultam hát, de nagyon bizonytalan voltam, többször is majdnem visszafordultam, de olyankor erőt vettem magamon és mentem tovább.

Alig telt fél órába és máris a házuk előtt találtam magam.. A kezem közelített a csengő irányába és már csak milliméterek választottak el tőle.. Nagyon féltem becsöngetni, de arra gondoltam, hogy előbb-utóbb úgyis meg kell tennem és nem halogathatom tovább.. Ha már ide jöttem.. „Gyerünk Anne! Csak egy gyors karmozdulat! Nem olyan nehéz! A neheze csak ezután jön..!! Ha becsöngetsz és beszélsz vele, elmondod az igazat, akkor biztos minden rendben lesz!” Ezekkel a mondatokkal próbáltam magam biztatni. Hát, az hogy mennyire jött össze, azt magam se tudom.. Kicsit lenyugodtam, de még mindig féltem..

Becsöngettem.. Már csak percek kérdése és nyílik az ajtó és akkor egy nehéz beszélgetésen kell átesnem.. Ez meg is történt, már mint az ajtónyitás.. James állt az ajtóban.

-Szia.. James! Kendall itthon van? –kérdeztem.

-Oó.. Anne.. Szia.. „Hamar” visszajöttél.. –mondta szemrehányóan, amitől én lesütöttem a szemem. –Fáradj beljebb, Kendall az emeleten van.

-Kösz és ne hara..

-Most inkább Kendall-el beszélj! Nagyon le van törve mióta.. Szóval azóta az eset óta.. Nem is nagyon evett azóta.. Csak a szobájában ült és egész nap zenét hallgatott.. Én nem haragszom, ez a ti ügyetek, nektek kell ezt rendezni, de azért jöhettél volna előbb is.. –szakított félbe.

-Tudom és sajnálom, én nem akartam.. De teljesen igazad van és inkább fölmegyek hozzá, megbeszélem ezt vele.. Nem tudtam, hogy ennyire letört.. –azzal fölrohantam az emeletre és Kendall szobája felé vettem az irányt.

-Hahó.. –kopogtam be.

-Ki az? –kaptam válaszul.

-Anne.. Bejöhetek?

Ezután kis szünet következett.. A csend pár percig honolt a házban, aztán kinyílt az ajtó és Kendall állt ott.

-Gyere. –mondta.

Bementem és leültem az ágyra. Arra számítottam, hogy oda fog ülni mellém az ágyra, de tévedtem. Ő egy székre az asztalhoz ült.

-Először is, köszönöm, hogy beengedtél!! –kezdtem. –Csak szeretnék.. Na jó!! Figyelj!! Tudom, hogy hibáztam és hogy elrontottam mindent! De azt tudnod kell, hogy Daviddel nincs semmi köztünk, pár napja eljött hozzám és bocsánatot kért és megbeszéltük a dolgokat! Már nincs semmi köztünk, csupán jó barátok vagyunk! Tudom, illetve hallottam, hogy érezted magad ezekben a napokban.. Tudom, hogy alig ettél valamit és hogy ki se mozdultál a szobádból és tudom, hogy milyen érzés lehetett neked az egész múltkori incidens.. De tudd, hogy én szeretlek és őszintén hálás vagyok mindazért amit értem tettél és tudom, hogy most nagyon haragszol rám, de azt te sem akarhatod, hogy „öri-hari” legyen.. Te is tudod, hogy az úgy nem mehet, hogy én mostantól egy szállodában élek, aztán meg az utcán, te meg itthon kuksolsz és nem eszel semmit és nem mozdulsz ki.. És ez most lehet, hogy önzőn hangzik, de ezt nem az én érdekemben mondom, hanem kettőnk érdekében!!

-Tudom Anne, hogy hogy érted.. Nagyon aranyos vagy, de tényleg.. Köszönöm, hogy így megértesz és hogy támogatsz! Én is szeretlek téged de úgy érzem, hogy most csak inkább mint barát.. Ez más helyzetben nem igy lett volna, de most.. Kicsit megingott a bizalmam, hogy mi lesz ha még egyszer így össze veszünk és elmész és találkozol megint egy fiúval és megint kezdődik minden elölről.. És őszintén szeretném, ha visszaköltöznél, sőt költözz vissza, mert tettem neked egy ígéretet, hogy mindig számíthatsz rám és hogy mindig melletted leszek! Azt is tudhatod, hogy nagyon sajnállak a múltad miatt, de a családod most már mi vagyunk és még ha veszekedünk is néha –ami remélem többször nem fog előfordulni- nem hagyhatlak magadra! Tényleg szeretlek, sőt imádlak de.. Sajnálom.. Úgy hiszem, hogy kell még egy kis idő, hogy kiismerjük egymást és 100%-ban meg tudjunk bízni egymásban!

-Értem.. Még ha fáj is, tudom, hogy igazad van és hálás vagyok.. Főleg azért, mert nem akarsz kidobni és mert őszinte vagy!

-SOHA nem foglak kidobni!! Ne haragudj, amiért túlreagáltam a dolgot..

-Ugyan, az én voltam.. Sajnálom!

-Én nem haragszom! –mosolygott rám. –Ölelés?

-Az mindig jöhet! –kacsintottam rá.

Miután elengedtük egymás (ami hosszú időbe telt) Kendall felvetett egy ötletet.

-Mi lenne, ha szerveznénk egy bulit? Lehetne a neve.. Mondjuk.. Béke buli BTR módra!! –vigyorgott.

-Ez egy remek ötlet! Jól jönne már végre egy kis bulizás! –vigyorogtam vissza.

-HÚÚÚÚÚÚÚÚÚ BULIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!! –rontott be Carlos a szobába és utána sorra jött Logan és James is és mindegyikük egy „BULIIIIII” felkiáltással elkezdett őrjöngeni és táncolni. Mi is beálltunk hozzájuk, igy már öten táncoltunk és őrjöngtünk a szobába. 

9. fejezet: Bonyodalmak

Sziasztok! :) Ezt az új részt igazából már kb egy hete megírtam, de azért nem raktam fel, mert láttam, hogy nem sokan jelzik pl a kommentekben vagy a chatben vagy a pipálásban, hogy olvasták.. Főleg egy barátnőm meg az unokatesóm jeleznek mindig, nekik köszönöm is! :) Csak gondoltam nem lenne sok értelme felrakni új részt, ha úgysem olvassa senki.. Félreértés ne essék, ezt nem bántásból írom, tehát remélem nem veszi senki se magára, csak jól esne egy kis visszajelzés, hogy tudjam, hogy egyáltalán hányan olvassák a blogom :)) És persze, hogy kik azok, akiknek tetszik :))

*

Másnap egész délelőtt két számot hallgattam elkeseredésemben.. Az egyik Miley Cyrustól a „Stay” a másik pedig Miranda Cosgrove-tól a „Kissing U” volt..

http://www.youtube.com/watch?v=K1cHF5zafyc

http://www.youtube.com/watch?v=ttNP0jwcR4I

Miközben ezeket hallgattam már vagy századszorra, egyszer csak kopogtattak a szobaajtón, ahol megszálltam.

-GYERE BE! –kiabáltam az ajtó irányába és közben gyorsan letöröltem a könnyeimet.

-Szia Anne! –lépett be David az ajtón. –Minden rendben? Csak mert egész nap ki se jöttél a szobából.. Várjunk.. Te sírtál?

-Én.. Nem.. Nem.. Minden oké..!! –mondtam, de szerintem hallotta a hangomból, hogy ez nem teljesen igaz.

-Anne! Engem nem tudsz egy bizonytalan „Minden oké”-val meggyőzni! Látom, hogy baj van! Nekem elmondhatod!

-Na jó.. Egész délelőtt két szomorú számot hallgattam, amitől egész végig sírtam a történtek miatt.. Lehet, hogy most azt gondolod, hogy „jajj ezek a lányok mindig minden hülyeségen bőgnek”, de ez nem igaz.. Nem tudod miken kellett keresztül mennem..

-De, tudom.. Sophie mindent elmesélt.. És őszintén sajnálom, mindazt a rosszat! De hidd el attól nem lesz jobb, ha magadba fordulva a szobában kuksolsz egész nap és nem eszel és iszol semmit! Túl kell tudni lépni a dolgokon és nem szabad a múlton rágódni! Ne sírj és ne gondolj a rossz dolgokra, hanem légy pozitív! Higgy abban, hogy előbb-utóbb minden rendben lesz és csak mosolyogj és éld az életed! Keresd a jó dolgokat az életben és ha ezeket megtaláltad, akkor használd is ki és élvezd azokat!

-Ez nagyon szép volt és teljesen igaz, de per pillanat nem tudok vidám lenni..

-Hát tudod, ha ez segít, akkor.. –azzal David közelebb ült hozzám és megcsókolt. Nem hittem el, hogy ez hogy lehet.. Mondta, hogy szép vagyok, de azt nem gondoltam volna, hogy meg is fog csókolni.. Vajon ezt csak azért tette, hogy jobb kedvem legyen vagy ezek őszinte érzések? Egyet viszont biztosan tudtam.. Azt, hogy abban a pillanatban hirtelen minden gondot elfelejtettem, beleértve Kendallt is.. Életem első csókja volt és igaz, hogy egy vendég szobában kaptam meg, miközben a rendőrség és egy világhírű banda engem próbált elérni, de mégis különlegesnek éreztem.. Most biztos úgy gondoljátok, hogy hiba volt, hogy nem utasítottam vissza David-et, de egyszerűen képtelen voltam rá.. Tetszett nekem David és Kendallt meg soha többé nem akartam látni.. Ő számomra a múlt homályába veszett..

-Da.. David.. –kezdtem a csók befejeztével. –Ezt.. Miért?

-Hát.. Tudod.. Bejössz nekem és gondoltam ez kölcsönös.. De..

-Ne, ne! Semmi de! Kölcsönös, csak.. Nem tudom mit mondhatnék..

-Talán zavar a korkülönbség..? Rosszul tudom? Nem 16 vagy..?

-De, annyi vagyok, te meg 18 vagy nem?

-De, de, annyi!! Akkor meg?

-Nem, egyáltalán nem sok a különbség.. Csak tudod.. Olyan hirtelen jött ez nekem.. Most volt Kendallel az a csók.. Illetve majdnem csók..

-De az a múlt! Bunkó volt veled, pedig meg se hallgatott..

-Igen, tudom, csak hát..

-ANNE! –rohant be hirtelen Sophie. –Gyere gyorsan, ezt látnod kell!

-Mi az?? –kérdeztem gyorsan felpattanva az ágyról otthagyva Davidet.

-Csak gyere!

Sophie kivezetett a nappaliba és ott a TV-re irányította a figyelmemet.. Épp a híradó ment és eléggé meglepődtem azon a híren, amit épp mondtak..

-„Tömeg van Seattle leghíresebb sétányán. A világhírű fiúbanda egy turnébusszal elállta az utat és épp most indulnak föl annak tetejére. Hogy miért azt még nem tudni, de percek kérdése és kiderül. A banda annyit elárult, hogy különleges showban lesz részünk. Most kapcsoljuk tudósítónkat, Jeremy White-ot. Szia Jeremy, mi történik épp?

-Szia Jennifer, a banda épp most szerel össze pár elektronikai kelléket. Már gondolom mindenki sejti, hogy énekelni fognak. Azt, hogy erre mi okuk van, egyenlőre még nem tudjuk.”

Én is nagyon kíváncsi voltam, hogy ez most mi.. Ennyire nem hiányzok nekik, hogy inkább buliznak?

-Jó, szerintem én ezt nem nézem végig.. –mondtam Sophienak, majd fölálltam és még mielőtt elindulhattam volna, Sophie elkapta a karom.

-Szerinted maradj! Én úgy gondolom, hogy ennek az egésznek köze van hozzád!

-Ugyan már..

Nem akartam elhinni  Sophienak, amit mondott, de ott maradtam, hogy kiderüljön, hogy mi történik. Csak az volt az egyetlen baj, hogy Sophienak igaza volt.. Rólam szólt ez az egész.. Írtak nekem egy számot..  Pontosabban Kendall írta..

-„Ezt a számot egy számomra különleges és nagyon fontos lánynak írtam! Anne, ez csak neked szól!! Remélem látod ezt és megbocsájtasz nekem!” –mondta Kendall a híradóba.

http://www.youtube.com/watch?v=x_6dRfdf4r4

Amint a szám véget ért, elállt a lélegzetem.. Sok mindenre rájöttem.. Például arra, hogy elhamarkodtam azt a csókot David-del és arra is hogy Kendall nem gondolta komolyan, amit mondott.. Igen, hibázott, de én is hibáztam.. Nem kellett volna csakúgy ott hagynom őket.. Főleg nem Logant, Jamest és Carlost..

-Sophie! El tudsz vinni abba az utcába? –kérdeztem izgatottan Sophie-t.

-Most?

-Ha lehet..

-Jó, persze, de akkor induljunk gyorsan mielőtt elmennek onnan!!

-Rendben! –azzal már kaptuk is föl a kabátunkat és rohantunk kifele az ajtón.

-VÁRJATOK! –ordított utánunk David. –Elviszlek titeket kocsival!

Nem ellenkeztünk, gondolván autóval gyorsabb lesz, így hát hárman indultunk neki az útnak. Nagyon ideges voltam egész út alatt és nem tudtam, hogy mit fogok majd mondani, ha odaértünk. Negyed órám volt ezt kigondolni, de nem nagyon sikerült.. Mikor odaértünk, szerencsémre még ott voltak.

-KENDALL! Várj! –ordítottam Kendall után.

-ANNE! Na végre, hogy meg vagy! Annyira aggódtam érted! –azzal odarohant hozzám és szorosan átölelt. –Annyira, de annyira sajnálom, nem akartam bunkó lenni, tudom, hogy hibáztam és..

-Ne! Ne kérj bocsánatot! Nem kellett volna azt hinnem, hogy az az álom igazából is megtörténhet.. Nem is értem miért hittem ezt.. És nem kellett volna itt hagynom titeket.. Főleg téged Kendall.. Még ha nem is viszonozod az érzéseimet, tudd, hogy én mindig szeretni foglak és soha nem fogom elfelejteni azt a „majdnem” csókot..

-De viszonozom az érzéseidet.. Hogy elhidd, mi lenne, ha inkább egy „nem majdnem, hanem egy igazi” csókra kellene emlékezned? –mosolygott rám.

-Ezt hogy érted..?? –kérdeztem kissé csodálkozva, de válasz helyett megcsókolt.. A gondolataim egyik pillanatról a másikra összezavarodtak.. De nem volt időm megkeresni mindenre a magyarázatot, mert valaki szólt mögülem..

-Anne.. –David volt az.. Róla el is feledkeztem.. –Te.. Átvertél? Őt szereted? Nem számított neked semmit se a csókunk?

-Nem, én..

-Most mondtad és nem utasítottad vissza a csókot sem.. Azt hittem, hogy te nem vagy olyan..

-Milyen olyan? –lepődtem meg.

-Hazudós.. –azzal megfordult és Sophie-t maga után húzva elindult az autója felé. Elment.. Elment.. Nem értem.. De ezzel még nem volt vége.. Még egy „csapás” következett..

-Ez meg mi volt Anne?? –kérdezte Kendall kissé csalódottan és idegesen. –Milyen csókról beszélt? És ki volt ez a fiú?

-Hát.. Izé.. Én.. Csak..

-Csókolóztatok? De hát.. Azt hittem, hogy érzel irántam valamit..

-Érzek is! –fogtam meg a vállát. –De az a csók még akkor volt, mikor haragudtam rád!

-Semmit se jelentett a dal? -folytatta, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam.

-De nagyon is sokat jelentett, ez volt a legédesebb és legfantasztikusabb dolog, amit valaha is értem tettek!

-Ne.. Ne próbálkozz kérlek.. Jobb lesz ha ma nem alszom otthon..

-Kendall, kérlek.. Nem hagyom..

-Nem tudsz mit tenni ellenne.. Sajnálom.. Hívj fel, ha tisztában vagy az érzéseiddel..!!