18. fejezet: Karácsony napján: Sajtósok

Na újra itt vagyok. Miről is beszéltünk utoljára? Ja, igen. Sophie és Logan. Háát.. A randijuk nem sikerült valami jól. Sophie megőrült és dobálni kezdte a tányérokat. Erre Logan a fejéhez vágta, hogy mit képzel magáról meg hogy milyen őrült.

Amikor ezt Logan elmesélte nekem, annyira megsajnáltam, hogy megcsókoltam. Na jó, nem bírom.. Ezt már gondolom ti sem hiszitek el, mi? Jól van, viccet félretéve. A randi remekül sikerült, nagyon jól érezték magukat ééss........ ÉS CSÓKOLÓZTAK IIIS! Annyira jóó, annyira örülök nekik! Holnap mennek újra randizni.

És ma van karácsoony!! Végre! Felállítottuk a fát és mindjárt díszítjük is. Le is megyek a srácokhoz.

-Halii emberee.. Kendall? –mondtam leérve. –Többiek?

-Elmentek, mert.. Dolguk van. –válaszolta Kendall.

-Milyen dolguk?

-Hát ömmm.. Izé.. Vásárolnak.

-Most? Mit?

-Hát..

-Jó, jó, értem, nekem valamit. –nevettem fel.

-Köszönöm, hogy nem kellett tovább magyarázkodnom. –vigyorgott ő is. –Ma nagyon szép vagy!

-Oh, de édes vagy, köszönöm! Te meg nagyon helyes! –mosolyogtam. –Ez nem újdonság. –kacsintott.

-Haha.. A kis egoista. –vigyorogtam.

-Persze, csak vicceltem. –mosolygott és közben mélyen a szemembe nézett.

Odamentem hozzá, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Nagyon édes srác. Örülök, hogy végül minden rendben van.

Azért, ha belegondolunk, nincs rossz sorsom. A világ egyik leghíresebb és legjobb bandájával lakom, közülük egyikükkel járok.

Gondolataimat egy csengőszó szakította félbe.

-Nyitom! –mondtam Kendallnek.

Az ajtóhoz siettem, kinéztem az ajtó lévő kis „ablakon” –igen, nem tudom minek nevezik- és egy férfi és egy nőt pillantottam meg. A férfi kezében egy kamera volt, a nőében meg egy mikrofon. Kendall felé fordultam.

-Ömmm, vársz valakit? Vagy inkább valakiket? –kérdeztem tőle.

-Én nem! –válaszolta. –Miért, kik azok?

-Hát nem tudom, szerintem nézd meg te is, szerintem sajtósok.

-Sajtósok? Jajj már, pedig végre nyugtunk volt.. Még karácsonykor is jönnek?

Kendall odament az ajtóhoz és kinyitotta.

-Jó napot! Miben segíthetek? –kérdezte Kendall a nőtől és a férfitól.

-Jó napot! Én Sarah Cambrith vagyok, ön pedig bizonyára Kendall Schmidt. –mutatkozott be a nő, aki egy sajtóshoz képest eléggé fiatalnak tűnt. Lehetett vagy 18 vagy 19 éves.

-Igen, én lennék.

-Remek! Azért jöttünk önökhöz, mert úgy hallottuk, hogy magának van egy új barátnője. Igaz ez? –tört egyből a lényegre Sarah.

-Először is. Nyugodtan tegezhet. –kezdte Kendall és érezni lehetett a hangjából, hogy nem örült a váratlan vendégeknek.

-Köszönöm, te is tegezhetsz. –válaszolta Sarah.

-Szuper, köszönöm! Másodszor meg. Tudom, hogy sajtós vagy és ez a feladatod, de már ne is haragudj, de azt hogy képzelted el, hogy karácsony napján ideállítasz és a magánéletemről kérdezősködsz?

-Hát.. Én sajnálom, engem kiküldtek ide, én nem tehetek róla..!! –magyarázkodott Sarah. –Máris elmegyünk, ha szeretnéd, majd máskor visszajövünk.. Vagy nem.. –ezt azért tehette hozzá, mert megláthatta Kendall pillantását, miután meghallotta a „majd máskor visszajövünk” mondatot.

-Jó. Figyelj. Megegyezhetünk. Beengedlek titeket és elmondom, hogy van e barátnőm vagy nincs meg ilyenek, de csak akkor, ha nem kameráztok közben meg nem fotóztok meg ilyenek.

-Ez szuper, köszönjük!! De ugye azzal tisztában vagy, hogy ha elmondod nekünk, akkor az az interneten landol?

-Igen, tudom...... De nem baj, most miért titkoljam? Na, gyertek be, foglaljatok helyet. Esetleg egy kávét? Vagy valami mást?

-Nem, köszönjük!

-Igazából én szívesen elfogadnék egy kávét.. –szólalt meg végre a kamerás is.

-Carl! –szólt rá Sarah. –Nem kérünk semmit!

-Ja, elnézést, igazából nem kérek semmit..

-Hát jóó.. –mondta Kendall. –Na szóval.. Mint gondolom már tudják, befogadtuk egy lányt, aki árva volt és megsajnáltunk és nagyon megszerettük. Ő azóta is velünk lakik és most nem mennék bele a bonyolultabb részletekbe, de azt elmondom, hogy igen van barátnőm és igen ő az. Az ő neve Anne.

-Jó napot! Anne vagyok! –léptem elő a konyhából. Azért voltam ott, mert mikor meghallottam, hogy a sajtó az és, hogy rólam van szó, inkább elszaladtam.

-Szia Anne! Nyugodtan tegezhetsz! Szerintem nem sok a korkülönbség köztünk! –mondta mosolyogva Sarah.

-Rendben, akkor szia! –mosolyogtam én is. –Hát, én 17 vagyok.

-Én meg 19. Szóval te vagy Kendall barátnője? Mióta?

-Igen én, nem olyan rég óta.

-Mesélnél nekünk egy kicsit a kapcsolatotokról?

-Hát.. Hogyne. –ültem le Kendall mellé. –Szóval.. Mit mondhatnék? Kendall nagyon édes srác és nagyon szeretem őt. Tudja, én is Big Time Rush rajongó vagyok, mióta csak az eszemet tudom. Imádom őket és mindig is Kendall volt belőle a kedvencem.

-Szóval Kendall. –kezdte Sarah. –Te egy rajongóval jársz?

-Igen, mivel nagyon szeretem én is őt. –majd Kendall egy puszit nyomott az arcomra.

-Remek, nagyon aranyosak vagytok együtt! Hát, akkor mi mennénk is, köszönjük, hogy itt lehettünk.

-De, még lenne pár kér.. –kezdte Carl, a kamerás, de Sarah félbeszakította.

-Megyünk Carl!! –intette le Sarah.

(Okéé, hát ez fura volt.. Na mindegy..)

Azzal fölálltak és az ajtó irányát vették. Mikor odaértek megköszönték, hogy beengedtük őket és épp indultak volna kifele, amikor Sarah nem vette észre és a mögötte álló Jamesbe ütközött. Sarah ijedtében felsikított és elvesztette az egyensúlyát, ezáltal majdnem elesett, de James elkapta.

-K-köszönöm. –hebegte Sarah James karjaiba.

-Nincs mit. –mondta James is, mélyen Sarah szemébe nézve.

Alig jött ki szó a szájukon, ezért végül én avatkoztam közbe, hogy kimentsem őket.

-Na! Akkor, további szép napot! –mondtam Sarahnak és Carlnak.

-Ja, igen, v-viszlát! –kelt ki Sarah James karjaiból. –Szia.. James.

-Szia Sarah. –mondta James teljesen elpirulva.

Miután elmentek Jameshez fordultam.
-Ez meg mi volt? Még csak most láttad először. –mosolyogtam rá.

-Azt hiszem szerelmes vagyok. –mondta válaszként James.

17. fejezet: Sophie és Logan

Sziasztok! :)

Először is ezer bocsánat a késésért, tudom, most nagyon haragszotok rám.. :( Tudjátok idén kezdtem a gimit, ahol szó szerint rengeteg az óra és aztán még hazaesni fáradtan.. Későn.. Hát.. Nem túl kellemes.. Na mindegy is, a lényeg, hogy fáradt voltam és tanulni kellett és így nem volt kedvem befejezni. Ezer bocsánat még egyszer, remélem azért még megmaradtak az olvasóim! :) Megpróbálok igyekezni és időben elkészülni az új részekkel! :) Jó olvasást! :)

*

A másnap reggelt egyből azzal kezdtem, hogy felhívtam Sophiet.
-Szia Sophie! -szóltam a telefonba.
-Anne? Szia. -válaszolt, a hangjából pedig hallatszott, hogy kicsit korán hívtam fel. -Mi-mit akarsz ilyen korán? -ásított.
-Mesélni szeretnék valami fontosat és BIZTOS vagyok benne, hogy ettől egyből fölébredsz!
-Reggel fél 8-kor? Hát akkor valami nagyon ütőset kell mondanod, mert, hogy engem most semmi sem ébreszt fel az biztos..
-Loganről van szó.
-Mond! -hát igen, éreztem, hogy ez egyből felébreszti. Nem tud semmi se feléleszteni, mi? Tipikus Sophie.. -Mi van vele?
-Hát.. Elmondta, hogy tetszik neki valaki.. -kezdtem.
-Mi..? -sápadt el Sophie hangja és éreztem benne a mély aggodalmat. -És ki?
-Hát.. Normál magasságú, barna hajú és szemű, gyönyörű lány, akinek nagyon színes és érdekes az egyénisége. Ő egy nagyon kedves lány, aki tele van szeretettel. Én is ismerem őt, nagyon jó barátom, nagyon jó fej és vicces lány.
-É-értem.. És hogy hívják?    
-Azt.. Azt hiszem.. Sarahnak hívják.
-Sarah? -kérdezte Sophie, de éreztem a hangjában, hogy mindjárt elsírja magát. -Bi-biztos.. Jó neki.. -eddig bírta. Nem bírta tovább mondani. Reggel fél 8-kor a telefonon keresztül kitört belőle a sírás. Nem akartam, hogy eddig fajuljon..
-Ne, Sophie, kérlek ne sírj! Csak vicceltem! Illetve akartam, nem gondoltam, hogy egyből elsírod magad. Sajnálom, nem akartam, kérlek ne sírj! Az a színes egyéniségű, gyönyörű lány te vagy Sophie! Te tetszel Logannak! Csakis te és senki más!
-Mi? Hogy én? Most ugye csak viccelsz? -és éreztem a hangján, hogy Sophie bú könnyei, hirtelen örömkönnyekké váltottak át.
-Nem, nem viccelek, tényleg így van, remélem nem haragszol, hogy ezt mondtam! Tényleg sajnálom! -mondtam megbánóan.
-Nem, dehogy haragszom! Sőt! Örülök! Nagyoon! ÁÁÁÁ, el sem hiszem, hogy tényleg.. Hogy tényleg én.. ÁÁ, most azonnal beszélnem kell Logannel! Otthon van most? -kérdezte Sophie izgatottan.
-Igen, itt van és.. Ó, épp most jött ide mellém.. Le is rakom, várlak, szia!
-Sziaa Anneeeeee!
Miután letettem Logan felé fordultam.
-H-helló Logan.. -mondtam.
-Szia Anne! -válaszolt. -Kivel is beszéltél és miért rólam?
-Ömmm.. Izéé, háát.. Kendallel beszéltem!
-Velem? -jelent meg Kendall a lépcső alján. -Azt erősen kétlem..
-Öö.. Hát.. Jamessel! -jelentettem ki, tekintetemmel határozottságot sugározva.
-Khmm, én is itt vagyok.. -jött oda James is.
-Anne!? -kezdte Logan. -Ki volt az?
-Öö, Carlos? -mondtam, illetve kérdeztem, mert már nem tudtam kit mondani.
-Szia Anne! Carlos vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek! -nyújtotta Carlos a kezét felém a konyhából jövet.
-Anne.. Ez már nem vicces.. Talán a szüleid voltak? Miért nem akarod elmondani? -kérdezte Kendall és én már nem tudtam mit kitalálni, hogy kit mondjak, de mielőtt bele kezdtem volna a magyarázkodásba, csöngettek.
-NYITOOM! -pattantam fel a fiúk "rabságából" és az ajtó irányát vettem. -Sophie! Szia! -öleltem át az ajtóban álló Sophiet. -Ott van Logan.
-Logan? Mármint én? -kérdezte Logan meglepve.
-Nem, a házi sárkányom.. -ironizáltam. -Persze, hogy te!
-Szia Logan! -fordult Sophie Logan felé. -Beszélhetnénk?
-Öö, persze.. ?! -válaszolt Logan Sophienak. -Szerintem menjünk a konyhába, jó?
-Rendben.
Loganék elmentek a konyhába én meg egyedül maradtam a három fiúval. Már nem kérdezősködtek tovább arról, hogy kivel beszéltem, mert rájöttek, hogy Sophie volt az.
Kendall odajött hozzám, átkarolta a derekam, majd megcsókolt.
-Ezt most miért kaptam? -kérdeztem elpirulva.
-Csak úgy. -vonta meg a vállát, majd hozzátette: Mert szeretlek!
-Awww. -"ájultam" el. -Én is szeretlek.
Majd átöleltem és percekig csak ott álltunk egymást ölelve. Ezt a pillanatot Sophie törte meg, amint zokogva rohant ki a konyhából, egyenesen az ajtó felé, majd kirohant azon, de miután leért a lépcsőn visszafordult.
-Hazudtál nekem Anne és ezáltal súlyosan megaláztál! Köszönöm szépen, nagyon jó barát vagy! -mondta zokogva, majd elrohant.
Szíven ütött az, amit mondott. Tudtam, hogy valami történt köztük, így hát a konyha felé vettem az irányt.
-MIT CSINÁLTÁL? MIT MONDTÁL NEKI? -mentem dühösen Logan felé, megfogtam a vállát és elkezdtem rázni.
-Én semmit.. Ide állított hozzám azzal, hogy azt hallotta TŐLED, hogy nekem ő tetszik.. És én azt mondtam neki, hogy nem.. Hogy nekem nem tetszik..
-MI? MIÉRT MONDTAD EZT NEKI? EZ NEM IS IGAZ!
-NEM IGAZ, DE AZ SEM IGAZ, HOGY MIÉRT MONDTAD EL EZT NEKI? MIÉRT NEM HAGYTAD RÁM? EZ AZ ÉN DOLGOM, ILLETVE KETTŐNKKÉ, A SOPHIE ÉS AZ ÉN KAPCSOLATOM ÉS NEKED SEMMI JOGOD NINCS AHHOZ, HOGY BELESZÓLJ! NEKEM KELLETT VOLNA ELMONDANOM NEKI ÉS NEM NEKED! -rántotta le a kezem a vállairól.
-Akkor miért nem mondtad el neki?
-Mert vártam a megfelelő pillanatot. Nem voltam még felkészülve rá, hogy elmondjam neki. De már elterveztem, hogy elviszem őt vacsorázni és akkor mondom el. De hála neked, most annyira megijedtem, hogy ezzel állított ide hozzám, hogy az igen helyett egy nem jött ki a számon. Nagyon köszönöm.. -mondta csalódottan Logan, majd kiment.
A falnak dőltem és sírva lecsúsztam a földre. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ilyen hülye? Miért kellett beleavatkoznom mások dolgába? Most mindketten haragszanak rám. De jó.. Karácsonyra mindenkit magamra uszítok.. Mi jön még? Milyen megpróbáltatás? Jó! Elegem van! Nem ülhetek itt tétlenül, magamat szidva, bocsánatot kell kérnem mindkettőjüktől!

-Logan.. -kopogtam pár perccel később Logan ajtaján. -Bemehetek?

-Gyere..

-Figyelj! Sajnálom, nem akartam, én csak jót akartam, nem tudtam, hogy ez lesz a vége.. Kérlek ne haragudj rám..! 

-Anne, én nem haragszom, csak arra kérlek, hogy máskor ne avatkozz bele a magánéletembe.. És ne ráncigálj! -mosolygott rám.

-Ne haragudj.. 

-Már beszéltem Sophieval és tisztáztuk a dolgokat. Azt mondta, hogy nem haragszik rád, mert te csak az igazat mondtad. Szóval szerintem hívd föl őt. 

-Rendben, felhívom. De akkor most mi lesz veletek?

-Hát megbeszéltük a dolgot, és elmondta, hogy én is tetszem neki, így hát elmegyünk este vacsorázni. 

-Jajj de jóó, nagyon örülök nekteek!! -rohantam Loganhez és nekiugorva szorosan átöleltem. 

Miután kimentem, megkerestem a telefonomba Sophiet és felhívtam.

-Szia Soph! -kezdtem. -Figyelj, sajnálom, hogy..

-Ne kérj bocsánatot! -szakított félbe. -Inkább én kérek bocsánatot, hogy ilyet ordibáltam oda neked.

-Ugyan már, nem tudhattad! 

-Nem baj, akkor is sajnálom!

-Én ugyan nem haragszom! 

-Akkor jó, én se! Figyu, mi lenne ha elmennénk korcsolyázni?

-Oké, de előre megmondom, hogy én nem tudok korizni, szóval nincs kizárva, hogy párszor rád fogok esni.

Sophie felnevetett. 

-Hidd el, én se vagyok valami jó..! Na jó, akkor 10 perc múlva találkozunk a parknál, az úgy jó?

-Persze, hogy jó! Akkor 10 perc múlva! Sziaa!

-Halii! 

Ez a nap nagyon jól alakult. A vitát leszámítva, de az már a múlté. Nagyon jól éreztük magunkat Sophieval, sokat nevettünk, mert annyit bénáztunk. Az esti randija Logannel még nem tudom, hogy alakult, de biztos vagyok benne, hogy zökkenő mentesen ment. Na majd kifaggatom mindkettőjüket. Jajj de izgatott vagyok már, hogy mi történt. Majd mesélek.